Nagyszerű mesejátszóteret avattak Budapest 7. kerületében. A mesealakokat az ország legkiválóbb játszótérkészítője, Kő Boldizsár képzőművész és csapata készítette.
Minek edzeni, ha helyette szunyókálhatsz is kicsit? Elszaladsz az edzőterembe, és ahelyett, hogy izzadnál, hunysz egy órácskát.
Több állami támogatást kapnak a lombikprogrammal próbálkozó párok.
Kétszeresére emelik a meddőségi kezelésekre fordítható keretet.
A szülők 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gyermekük továbbtanulását megtakarításaikból akarják fedezni, a megkérdezettek 28 százaléka úgy vélte, hogy jövőbeli fizetésük mellett nem lesz szükség más forrásra gyerekük egyetemi vagy
A családbarát szülészetek támogatásának fontosságát hangsúlyozta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Egyre többen vannak, akik a negyedik x után is vállalnak gyermeket. Ez általában egy jól átgondolt döntés eredménye, akár az első, akár a harmadik, negyedik gyermek érkezik a családba. A
A kisgyermekek egészségét elsősorban anyatejes táplálással lehet megalapozni, az utóbbi 15 évben világszinten mégis szinte stagnált a kizárólagos szoptatás aránya, emellett az újszülötteknek majdnem a fele nem jut időben az