Az MTI-nek kedden eljuttatott közlemény szerint családok tízezrei kezdhetik meg a felkészülést az új tanévre, miután július 25-én hivatalosan kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az egyetemi, főiskolai tanulmányok megkezdése ugyanakkor jelentős költségekkel is jár, példaként az albérleti, a kollégiumi díjakat, az önköltséges képzésnél a tandíjat és a tankönyvek árát említették.
A februárban készült felmérésből kiderült, hogy a 25-60 éves kor közötti 3-14 éves gyermeket nevelő szülők 61 százaléka többek között fizetésükből akarják támogatni gyerekük továbbtanulását. Ugyanakkor közölték, a szülők ötöde úgy vélekedett, gyermekük a tanulmányai mellett is dolgozni fog, 24 százalékuk pedig arra számít, hogy a gyermekük ösztöndíja elég lesz tanulmányainak a finanszírozására. Diákhitel felvételét a válaszadóknak csupán 13 százaléka tervezi - írták.