Jump to content

40 felé még nem hazafelé

2021. 06. 22. 19:00

Sok mindent mondanak a várandósságról, az azonban bizonyos, hogy minden nő máshogy éli meg a babavárást és ugyanígy a szülést is.

Ebből adódóan talán nem is érdemes túl sok információt begyűjteni arról, hogy milyen a terhesség, milyen érzés szülni, mert úgyis az a mérvadó, ahogyan saját magunk éljük azt meg.

A női fogamzóképesség behatárolt, és van egy időszak, amikor a legideálisabb. Ma már egyre inkább kitolódik az első gyermekvállalás ideje. Előtérbe helyezzük a tanulást, a munkakeresést, az előrelépést, a pénzkeresést, az otthon megteremtését és még azzal is számolni kell, hogy a párkeresés sem garantált, hogy elsőre megvalósul. Ennek értelmében pedig az sem ritka, hogy 40 éves kor környékén vállalnak a párok gyermeket. Azzal riogatják a nőket, hogy számos hátránnyal és nehézséggel kell szembenéznie annak, aki 40 felett akar családot alapítani.

Szélsőséges példákat is lehet hallani. Eszerint a legidősebb nő, aki gyermeket szült 74 éves volt, a legkorosabb apuka pedig 96. Természetesen ez sem általános és átlagos, azonban van annak jó oldala is, ha később vállalnak a családok gyermeket. Az otthon megteremtése, a sikeresség, a magasabb végzettség megszerzése megnöveli az érkező baba biztonságát és arra is nagyobb az esély, hogy a munkájában már kiteljesedett, sikereket elért anya magasabb IQ-val rendelkező gyermeket ad a világnak.

A magasabb kor genetikai fejlődési rendellenességeket, mutációt eredményezhet, ezért fokozott odafigyelés és nagyobb rizikót jelent idősebbként szülni. Legalábbis ez az általános nézet, azonban a 25 éves vagy annál fiatalabb anyukák esetében hasonló mértékben fordulhatnak elő hasonló problémák.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)