Jump to content

Koronavírus, a kedvhozó?

2020. 12. 08. 19:00

Gyermekként és felnőttként is élhettük már meg az otthonmaradást egy-egy fertőző betegség során, de ekkora tömeget megmozgató karantént még sosem, mint amit a koronavírus okozott.

A gyerekeket online tanulásra ítélték, velük együtt pedig sok szülő kényszerült szabadságolni magát, hogy gyermekével tudjon lenni a tanulás és egyáltalán, a felügyelet megoldása miatt. Sokan az otthoni, home office verzióban tudták ellátni munkájukat. Kétségtelenül előnyünkre válhatott a több együttlét a családunkkal. Olyan extra plusz időt tölthettünk szeretteink körében, hogy a szakemberek arra számítottak, hogy ez a gyermekek születésének számában is meg fog mutatkozni.

Egy őszi online felmérés során kiderült, hogy a koronavírus nem befolyásolta a családok gyermekvállalási kedvét. Ebből az is kiderült, hogy a kötelező otthonlét nem növelte meg a családalapítási kedvet, hiszen az egy nagyobb terv része lehet a legtöbbek esetében. Hiába okozott nagy változást az életünkbe a vírus, a családok magánéletébe nem biztos, hogy lényegesen beleszólt volna a vírus. Sőt, sokan a tudatos gyermekvállalást a bizonytalanság és a veszély miatt inkább későbbre időzítették.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)