A magzatok ficánkolását minden kismama élvezheti, bár az utolsó időkben ezek a mozgások már egy-egy szervet nyomhatnak és az anyuka számára már nem olyan kényelmes. A magzatok keresik a számukra legideálisabb pozitúrát. A méhben fejlődő magzatok legnehezebb testrészévé a feje válik, hiszen az a legnagyobb így a legsúlyosabb is, és a gravitáció hat rájuk, vagyis a méhnyak felé „húzza”. Csakhogy vannak babák, akik felveszik a küzdelmet a gravitációval és az orvos esetükben a farfekvést állapítja meg, amely azt jelenti, hogy a méhnyaknál nem a magzat feje, hanem a popója található. Miért lehet az, hogy egyes babák farkevésűek?

Jelentheti azt, hogy a méh még annyira feszes, hogy nem kényelmes a magzat számára a fejfekvés. Az is lehet, hogy a magzatvíz mennyisége annyira kevés, hogy a magzat mozgását befolyásolja, így esélye sincs a fejjel lefelé forduláshoz. Ugyancsak a farfekvés kialakulásához vezethet, ha az anya méhe és ennél fogva a méhlepény is alacsonyan van.

Egyes magzatok már a várandósság második trimeszterében megtalálják a szüléshez is vezető utat, és fejjel lefelé veszik az irányt, de ha ez a terhesség 32. hetéig nem történik meg, akkor már komolyodik a helyzet. Ha bebizonyosodik a 32. hét után is, hogy farfekvésű a magzat, akkor az orvos enyhe nyomással igyekszik mozgásra kényszeríteni a magzatot. Ez az noszogatás általában eredménnyel szokott járni.

Amennyiben mégsem, úgy beszélhetünk totális farfekvésről, valamint részleges farfekvésről is. Amennyiben a farfekvéses magzat születése előtt áll a kismama, úgy az orvos dönt a születés módjáról. Figyelembe veszik a magzat méretét, az anya medencéjének keresztmetszetét, a fej hajlásszögét és ezeknek az adatoknak a birtokában dönt az orvos, hogy császármetszést hajt végre, vagy megszülethet természetes módon a magzat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!