Nagyon sok nő kénytelen a gyásszal úgy szembenézni, hogy a nemrég még örömittas állapot gyásszá csap át a sorsa. Az a nő, aki már régóta áhítozik, hogy édesanyává váljon, és a várandósság beigazolódik, földöntúli öröm járja át a testét. Nem véletlenül nevezik ezt áldott állapotnak, hiszen a nők tényleg úgy élhetik meg, hogy velük kegyes volt a sors. A várandósság ideje alatt fel lehet készülni lélekben, testben is az anyaságra, valamint az otthont is baba kompatibilissé tesszük. Minden az érkező babáról szól. Csakhogy nem mindenki élete ilyen sima, egyenes. A várandósság szóban benne van a várakozás, hogy megszülessen gyermekünk, az áldott állapot kifejezés pedig arra utal, hogy milyen jó érzés gyermeket várni, és ezzel összeegyeztethetetlen az a tragédia, amikor egy magzat elhal. Ugyanígy felfoghatatlan a szülés közben, vagy azután váratlan komplikációk lépnek fel, elveszítjük kisbabánkat.
Márpedig sok nő veszíti el magzatát. Mint az eltávozott szeretteinket is meggyászoljuk, úgy a meg nem született vagy szülés után rövidke időt élt magzatunkat is meggyászoljuk. A perinatális gyász jár a szülőknek. A perinatális halál a jog szerint a méhen belüli 24. terhességi hét után beállt magzati halál, vagy ha a magzat súlya eléri az 500 g-ot és a 30 cm testhosszt. Perinatális halálról beszélünk akkor is, ha az újszülött születése utáni 168 órán belül meghal. Az ennél fiatalabb vagy a súlyban, centiben a határokat el nem érő magzat elhalása korai vagy középidős magzati halálnak nevezik. Ez utóbbi esetben a kórházak dönthetnek úgy, hogy nem adják ki a szülőknek elvesztett babájukat, hogy elbúcsúzhassanak tőle, eltemethessék. Arra nincs jogi előírás, hogy a kórházaknak fel kell-e ajánlani azt, hogy a szülők el tudjanak búcsúzni magzatuktól, de a legtöbb intézmény lehetőséget biztosít arra, hogy az elhalt magzattól búcsút vehessenek a szülők, és ha eltemetni nem is tudják, de legalább elbúcsúzhatnak, és lezárhatják életüknek ezt a keserű és nagyon fájdalmas szakaszát.
Hihetetlen fájdalom, amivel nagyon nehéz szembenézni, mégis ahhoz, hogy az életünk visszaállhasson a régi kerékvágásba, az újnak, a jónak teret adjunk, el kell engedni a múltat. Az elhalt magzat gyászát is meg kell élni, azonban ezt nem könnyítik meg, mert tabuként kezeljük. Mintha megoldás lenne az, hogy nem beszélünk erről. Azt várják egy magzatát elvesztő nőtől, hogy fogadja el a megváltozhatatlant. A magzattal valami nem stimmelt, és a sors így oldotta meg. A külvilág is arra ösztönöz, hogy legyünk mihamarabb túl ezen az időszakon, zárjuk le magunkban a történteket. A kórházi körülmények is csak nehezítik azt, hogy ne tragikusan fogjuk fel a történteket. Kórházban sokkal kiszolgáltatottabbnak, gyámoltalanabbnak érezzük magunkat, ahol szükségünk lenne a törődésre, a jó szóra, de még a nonverbális jelekre is jobban figyelünk. A vetélés, a halva született magzat veszteségekor pedig minden felértékelődik.
Elhunyt szeretteink számára sírhelyet készíttetünk, ahová ki tudunk menni, és virággal, gyertyagyújtással meg tudunk róluk emlékezni. Ez kell a lelkünknek. Mi van az elvesztett magzatokkal? Hiszen ők a meg nem született, vagy csak néhány órát élt babánk.
A kórházak többségében az a szabály van érvényben, hogy a 24. terhességi hét előtti elhalt magzatokat a szülők nem temethetik el, de búcsút vehetnek tőle. Nincs se temetés, nincs ahová virágot lehet kivinni. A gyászban vergődő nők, szülők nem dönthetnek saját gyermekük temetéséről, végső búcsújáról. A 24. terhességi hét után történt vetélés, halva születésről nyilatkozhat a szülő, hogy maga kívánja-e eltemetni gyermekét vagy sem.
Felfoghatatlan vesztség a nő, de az egész család részére, annak feldolgozása sem kis feladatat, de még nehezebb az elengedés és elfogadás, ha a szülők, az anya nem tud elbúcsúzni a gyermeküktől.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!
