Jump to content

Hihetetlen, de létező – dupla várandósság

2021. 05. 11. 19:00

A gyermekvállalás kérdése nemcsak agyban dől el. Kétségtelenül nagy befolyásoló tényező, de a pár egészségügyi állapota sokkal nagyobb jelentőségű.

Míg egyre gyakoribb, hogy a pároknak évekig kell várakozni a gyermekáldásra, megannyi orvosi vizsgálatot és/vagy beavatkozást kell maguk mögött tudni, addig vannak, akik a másik oldalon találják magukat.

Nagyon ritka, de létező jelenség, hogy egy nő már várandósan is teherbe essen újból. Az ilyenfajta ikerterhesség során az egyik embrió nem ugyanabban az időben fogan meg, mint a másik. Vagyis miután egy megtermékenyített petesejt beágyazódik a méh falába, heteken belül egy másik petesejt is megtermékenyülhet és csak később ágyazódik be. Lényegében a kismama kétszeresen esik teherbe. Ez a jelenség a szuperfertáció.

Az állatvilágban ez egyáltalán nem ritka, de az emberek esetében hormonok szabályozzák azt, hogy a már meglévő terhesség alatt ne legyen újabb peteérés. Ha azonban a hormonális változás csak lassan alakul ki, mint ahogy a nyákdugó – amely védi az embriót a fertőzésektől és a spermium bejutásától – is, akkor bekövetkezhet az újabb terhesség.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)