Jump to content

A jel nem egyértelmű?

2020. 02. 28. 19:00

A gyermekáldás bekövetkezhet váratlanul és lehet az igenis nagyon tervezett, de ehhez mindenképp a női és férfi sejtek találkozása szükséges.

A sejtek találkozásának hagyományos módja mellett egyre több pár esetében szükség van mesterséges rásegítésre. A végeredmény, vagyis a várandósság azonban ugyanolyan mindegyik esetben. Már, ha észreveszi a nő.

A várandósság egy olyan megváltozott állapot, amelynek eleinte olyan tünetei is lehetnek, hogy nem egyértelmű az, csak jóval később lesznek mások számára is látható jelei az állapotnak. Az első gyermekét váró édesanya nem biztos, hogy azonnal be tudja azonosítani, ha magzatja először megmozdul. A több gyermek kihordása nagyobb rutint is ad, de azt bizonyára minden kismama és már gyermeket szült nő el tudja mondani, hogy az utolsó hónapok és hetek megterhelők lehetnek. Általában várni szokták, hogy vége legyen a nagy pocakos időszaknak és végre láthassák babáikat. A terhességnek tehát egyértelmű jelei vannak, mégis szólnak arról hírek, hogy a nő csak a szülés beindulásakor tudta meg, hogy gyermeket vár. Hogyan lehetséges ez?

A magára igényes, figyelő nő arra is figyel, hogy testében milyen változások zajlanak, így arra, ha egy apró jel is a várandósságra utalhat, bizonyára a drogériákban kapható terhességi teszt után nyúl, hogy megbizonyosodjon állapotáról. Míg a pozitív terhességi tesz sokak számára a dédelgetett álom, addig vannak, akik ugyanarra a hírre nem örömmel reagálnak. Egy baba érkezésére bizony nincs mindenki felkészülve, ennek oka sok minden lehet. Aki pedig egyáltalán nem akar gyermeket vállalni (még vagy már), az lehetséges, hogy eszébe sem juthat, hogy bizony egy új élet fogant meg méhében.

Annyi bizonyos, hogy minden nő máshogy éli meg terhességét is, de máshogy is viszonyulhat a test hozzá. Van, akin már korán meglátszódik a pocak, míg más kismamák a szülés előtt is úgy néznek ki, mintha épp jóllaktak volna. Ez sok mindentől függhet.

Az az anyuka, aki egyáltalán nem számít terhességre, és a gondolat csírája sem fogalmazódott meg benne, hogy állapotos lehetne, egyáltalán szerente lenni, talán azt sem érzi meg, hogy egy pocaklakó növekszik benne. Ha a nő testalkata, a baba kicsi mérete és elhelyezkedése, valamint mozgása is olyan, hogy nem látható, érzékelhető, akkor még ezek a jelek sem egyértelműek. A rendszertelen menstruációt megélő nő még csak a havi ciklusára sem támaszkodhat, ráadásul a vérzés terhesség ideje alatt is jelentkezhet. Van, aki tehát tényleg egyáltalán nem veszi teste és magzatja jelzéseit, míg mások elnyomják magukban az anyaság minden gondolatát és nem vesznek tudomást róla.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)