Jump to content

Babavárás 2.0

2019. 09. 05. 19:00

Az első gyermek várása jóval több izgalmat tartogat, mint a második. Az elsőnél minden ismeretlen. Maga a várandósság állapotának megélése, a szülés és aztán a babázás is. A második babavárás már más.

Szó szerint, mert egy babavárás sem hasonlít teljesen az előzőre és talán az egész állapotot másképp fogjuk fel. Az első baba várásánál minden új és talán még ijesztő is, mert bár csodálatos állapot, de a szülés fájdalmával riogathatnak, a várandósságot magát sem mindenki egyformán éli meg. A kezdeti émelygés, a rosszullétek hamar elmúlnak, és maradhat a babavárás élményszerű megélése. Egyénenként természetesen másképp élhetik meg a kismamaságot a nők. Egy biztos, hogy mindegyikük izgatottan várja babájuk megszületését. Az is természetes, hogy félünk az új helyzettől, az új állapottól, hogy szülővé válunk, és felelőssé válunk egy kis életért.

A második és a többi baba születésénél is nagyon várjuk, hogy végre meglássuk a babánkat, de már tudjuk, hogy mi vár ránk. Az újszülöttek ugyan aprók és törékenyek, de már nem félve fogjuk meg, hanem rutinosan. Tudjuk, hogy nem fog csontja törni amiatt, hogy kézbe vesszük. A sírós baba esetében is tudnunk néhány praktikát, amelyet bevetünk. Az étkezések utáni büfiztetést nem felejtjük el. Minden, a baba gondozása körüli feladatot úgy oldunk meg, mintha teljesen természetes lenne. Mert az is, egyszer már megcsináltuk, átéltük.

Az első babánál még nagyon mereven ragaszkodhatunk a napi rutinhoz, hiszen a kiszámíthatóság mind a baba, mind a szülő szempontjából is jó és megnyugtató, de amikor megszületik a testvér, vannak olyan élethelyzetek, amikor el kell engedni a napi rutin egy-egy pontját, vagy időben csúsztatni szükséges. A második vagy több gyerkőc esetében ugyanúgy érvényes a napirend betartása, csak két vagy több gyerkőc esetében már néha komoly logisztika szükséges ahhoz, hogy mindenhová időben érjünk el, így az is megesik, hogy el kell a rutintól térni. Több gyerkőccel a „nyakunkban” ez már nem is esik talán nehezünkre.

Az első terhesség utáni plusz kilóktól való megszabadulás sok nő számára okoz gondot. A testvér születése után is idegesíthet a plusz kiló, de annyi teendő mellett talán ezzel már nem is érünk rá foglalkozni.

Az első baba érkezése előtt és után is sok olyan felesleges terméket veszünk meg, amiről meg vagyunk győződve, hogy a babaápoláshoz nélkülözhetetlen. Hónapok elteltével jövünk csak rá arra, hogy egyáltalán nem használtunk bizonyos eszközöket, mégis sok pénzt kiadtunk érte. A testvérek érkezésekor már teljesen le van szűkítve a beszerzendő termékek listája azokra, amelyek tényleges használatban is lesznek. Nemcsak lazábban, de talán pénztárcakímélőbb módba kapcsolunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)