Jump to content

Miért vágyunk terhesen a csokoládéra?

2015. 06. 30. 11:02

A terhesség kívánós hónapjai alatt a várandós kismamák gyakran úgy érzik, ellenállhatatlanul vágyódnak egy kis (vagy még több) csokoládéra. Ennek azonban semmi biológiai oka nincsen, állapították meg a kutatók, semmi olyan anyag nincs ugyanis a csokoládéban, amire a fejlődő magzatnak különösebben szüksége lenne. A csokoládé kívánása mögött igen egyszerű ok rejtőzik: a terhességet gyakran kihasználják a nők arra, hogy olyan ételeket élvezetének is gondtalanul átadhassák magukat, ami máskor fekete listán van.

A terhesség kívánósságának okát, mely a kismamák 90%-át érinti, mindezidáig nem tudták a szakemberek tudományos tényekkel megmagyarázni, ezért a New Yorki SUNY főiskola kutatói most ennek a rejtélynek eredtek nyomába.

A vizsgálatok során a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a várandós kismamák nem azért vágyakoznak a csokoládéra, mert csak így tudják kielégíteni a szervezetüknek bizonyos tápanyagok utáni igényét, hiszen ha ez így lenne, sokkal könnyebben megtehetnék ezt egy pohár tej, vagy sovány húsok fogyasztásának segítségével.

A kutatás vezetője szerint már az is leleplezi a kívánósság mögött megbújó falánkságot, ha az édesanyák már az első trimeszterben elkezdenek kettő helyett enni, hiszen ebben az időszakban még nem nő akkorára a magzat, hogy mindezt indokolttá tegye.

A doktornő szerint az édesanyák a terhesség során úgy érzik, végre van pár hónapjuk arra, hogy az általános társadalmi elvárásokkal szembeszállva azokat az ételeket is felhőtlenül élvezhessék, amik máskor meg vannak tiltva számukra.

(Daily Mail, kép: news.com.au)