Jump to content

Pocakos jóga

2021. 09. 16. 19:00

A várandósság egy olyan megváltozott állapot, amelyet sok nő nehézkesebben él meg főleg az első trimeszter idején.

Ha váratlanul éri a nőt a baba érkezése, ha már régóta vágyik az anyaságra, nehéz elhinni, hogy terhességet jelez a teszt. Akkor hiszik el, ha azt orvos is igazolja. A tudattól, hogy egy magzatot hord a szíve alatt, felelősséggel tartozik saját és babája egészsége érdekében is.

Dönthet úgy a nő, hogy elhagyja magát azért, mert állapotában változás állt be, de úgy is, hogy az életét folytatja tovább, ahogy azelőtt tette. Figyelembe véve persze azt, hogy egy kis életke növekszik benne.

Nem érdemes magával hímes tojásként bánnia a terhesség idején is, mert a túlzott elkényelmesedés árt a babának és persze magának is. Az elhízás csak nehezíti a terhességet, betegségek jelenhetnek meg, valamint a baba születése után sokkal nehezebb és rosszabb a tükörbe nézni. Éppen ezért az állapotnak megfelelő mozgásra van szükség. A várandósság alatt kiváló mozgásformát jelent a kismamajóga. Irányított formában is szuper mozgás és közösségi program más kismamák társaságában, de az internet is számos pocakos jógát tartogat.

 

Azért ajánlott jógagyakorlatokat végezni, mert

  • enyhülnek a reggeli rosszullétek,
  • pozitív hatással van az anyagcserére,
  • megmozgatja a has tájékát, beleket,
  • enyhíti a görcsöket,
  • átmozgatja és nyújtja az izmokat,
  • megszünteti vagy enyhíti a hátfájást,
  • csökkenthető az ödéma,
  • csökkenti a depressziót, stresszt,
  • megnöveli az energiaszintet,
  • a baba fekvését is pozícionálja,
  • segíti a koncentrálást,
  • megtanítja a helyes légzést,
  • felkészíti a női testet a szülésre.

Tanulmányokkal igazolták, hogy az edzett kismamák a várandósság alatti mozgással ringatják babájukat, amellyel pozitívan befolyásolják születendő gyermekeik érzékszerveit.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | Képek: Pexels)