Jump to content

Kis tápszertörténelem

2022. 07. 08. 19:00

A legtöbb kismama vágya, hogy babáját saját tejével tudja táplálni. Csakhogy ez nem mindenkinek adatik meg.

Mindenki jól tudja, hogy egy kisbaba számára a legkielégítőbb táplálék az anyatej. Még az is jó, ha nem közvetlenül édesanyja melleiből jut hozzá a táplálékhoz, hanem a lefejve, cumisüvegből. Ha ez sem lehetséges, akkor egy éppen szoptató másik anyuka teje is jó megoldás (kivéve a pandémiás időszakban). De ha a fent felsoroltak közül egyik sem valósulhat meg, akkor marad a tápszer.

Ma már könnyű dolguk van azoknak az anyukáknak, akik nem tudják babájukat tejükkel táplálni. Volt idő, amikor állati tejjel pótolták az édesanya hiányzó tejét. Ma már tudjuk, hogy a tehéntej egy baba számára allergén, még hígított formában is, ezért nem megoldás anyatej híján sem.

Az 1800-as évek közepén egy német vegyész állított össze olyan tápszert, amely tehéntejet, búza- és malátalisztből, kálium-hidrogén-karbonátból állt. Európában keresetté vált, Amerikában pedig 1870-ben került forgalomba a tehéntejből, cukorból, lisztből és malátából álló tápszer. Ezt, a Nestle terméket vízzel kellett hígítani, így ebben az esetben beszélhetünk az első igazi tápszerről.

Hiába jelent meg a babák táplálására szolgáló mesterséges étel, az anyatejes vagy annak híján a tehéntejes táplálásról nem mondtak le az anyák. Az anyatej ingyen volt, de a tehéntej is olcsóbb volt, mint a tápszer.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | Képek: Pixabay)