Jump to content

Jelek, hogy növekedés indul

2021. 09. 02. 19:00

A kisbabák életük első három évében nemcsak látványos, de nagyon jelentős fejlődésen mennek keresztül.

A szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyermekük fejlődése a normál ütemű legyen és a lehető legegészégesebbé váljanak. Ezek feltételeit igyekeznek megteremteni és megadni. Egyes szakaszokban a fejlődés látványosabb, ugyanakkor éppen emiatt akár nehezebb időszak is lehet. A növekedési ugrás babakorban jelentkezik.

Miután megszületett a kicsi, megszoktuk és megismertük egymást, már a napirend is kezd kialakulni, ezt az idillikusabb állapotot hirtelen felválthatja egy kaotikusabb forma. Ráadásul hirtelen következhet be. Ennek oka lehet a növekedési ugrás is, amelyre többféle jel is figyelmeztet.

Nemcsak a baba számára szokatlan és akár kellemetlen is megélni a növekedéssel járó folyamatokat, hanem az kihatással lehet az egész családra, ugyanis ilyenkor a babák sokkal nyugtalanabbá válhatnak. Emellé társulhat a fokozott étvágy. Az addig is jól evő babánál hirtelen az beálló változásnak jobban örülnek a szülők, mintha az étvágytalansággal találnák szembe magukat. Amit kevésbé díjaznak, hogy a növekedési ugrás esetében az alvási szokás is megváltozhat. Ebben a szakaszban jobb alvóvá válnak a babák, mert a növekedés energiaigényes.

Már az újszülött babánál tapasztalható ilyen növekedési ugrás a 3. hétben, azután 3, majd 6 hónapos korában is lehet arra számítani és 2 éves korban újra tapasztalható, amely ugyan néhány napig tartó folyamat, de az anyukák számára igazi próbatétel lehet.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | Képek: pixabay.com)