Jump to content

Az autizmus mutatói lehetnek

2019. 10. 08. 19:00

Minden gyermeket vállaló család egészséges gyermekről álmodik, de a valóság arcul csaphatja a szülőket.

Akik autista gyermeket nevelnek, sokszor kapják rajta az idegeneket sajnálkozó tekinteten, és mások szóban is kinyilvánítják sajnálatukat azért, hogy beteg gyermekük született.

Az autista gyerekek éppen olyan átlagos gyerekeknek tűnnek, mint társaik, de már korai jelek megmutatkozhatnak, amelyek az autizmusra utalhatnak.

A korai felismerés azonban azt is jelenti, hogy szakszerűbb segítséget kaphatnak szakemberektől, ez pedig kimondottan fontos az autista gyerekek esetében.

A statisztikai adatok szerint évről évre nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik autisták. A szülők, főleg az első gyermekes szülők sok mindenben nem jártasak, tapasztaltak, így egyértelmű jeleket sem biztos, hogy felismerik. Az autizmus jelei pedig olyanok lehetnek, amelyek felett eltekinthetünk, mert bízunk abban, hogy a furcsább viselkedés megszűnik.

Az autizmusnak azonban vannak jelei, csak észre kell venni.

A kicsi gyerekek szüleik gondozására vannak utalva. Az édesanya az, aki a legtöbb időt gyermekével tölti, így az ő hangjára reagál leginkább a baba, őt utánozza legelőször. Természetesen másokat is egyre inkább leutánoznak a kicsik, így tanulnak. Megtanulják az érzelmek kifejezését, utánozzák a kézmozdulatokat, a nagyobb mozgásokat is. Az autisztikus jeleket mutató gyerekek egyik jellemzője azonban az, hogy ezt az utánozást alig csinálják.

Ugyancsak jele lehet az autizmusnak, amely során a baba nem fordítja a fejét a neve hallatán. Ez akár lehet hallási probléma is, de ha bebizonyosodik, hogy a kicsi füle rendben van, ennek ellenére csak ritkán figyelnek oda arra a személyre, aki szólítja őket, akár az autizmus korai jeleként is vehető.

Ha több babát egy helyre viszünk, és az egyikük elkezd sírni, akkor nagy esély van arra, hogy a többi baba is sírni kezd. A kicsik ugyanis utánozzák a környezetükben lévőket és reagálnak. A mosolyra mosolygásra válaszolhatnak, vagy csak néznek kérdőn, de reagálnak. Az autizmus jeleit mutató gyerekek azonban mintha nem is vennének tudomást másokról, pláne nem érzelmeikről. A mosolygásra nem mosoly a válasz.

A szerepjáték során sok mindent megtanulhatnak a gyerekek az élet dolgairól, a bennük lévő frusztráltságtól is megszabadulhatnak. A kisfiúk úgy brummogtatják a játékautójukat, mintha versenyen lennének, a kislányok babáznak, és teljesen bele tudják élni magukat. Az autizmust mutató gyerekek egyik jellemzője az, hogy általában csak egy kedvenc játékkal képesek játszani, és a játékokat szerepekbe belevinni nem is tudnak.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)