Az otthonszülés ideálja sajnos veszéllyel is járhat, így nem véletlen, hogy a legtöbb baba kórházban jön a világra. Ez azonban egy mesterséges környezet, ráadásul sok minden nem csak a természet erejével történik (gondolunk itt a különféle érzéstelenítőre, a császármetszésre, a baba vákuummal való világra segítésére).

Ha minden a természet rendje szerint működne, akkor a szülés után a babát az anya ösztönösen magához szorítaná és az újszülött ősi ösztönnél fogva azonnal a mama mellét keresné. A valóságban azonban csak annyi történik, hogy a születés után valóban az anyuka mellkasára helyezik a kisbabát, de arra nincs idő, hogy rá is csatlakozzon a mellre.

Márpedig nagyon fontos mozzanat lenne ez baba és csecsemője számára is. A kötődés kialakulásának segítése mellett azért is fontos lenne ez a korai szopizás, mert az édesanya szülés utáni vérvesztesége is kevesebb lenne. Az újszülött közelsége beindítja a méhösszehúzódást.

A protokoll szerint azonban a csecsemő megszületése után csak egy picike időt tölthet az anyukája mellkasán, mert aztán viszik lemérni, fürdetni, a K-vitamin injekciót beadni. Másképp lenne, ha legalább az első órát együtt tölthetné baba és mama. A csecsemők ugyanis olyan ösztönökkel születnek, amelyek az édesanyja melléhez csalogatják őket. Ebben segíti a szaglásuk, ízlelésük és a látásuk is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!