Jump to content

Nagymozgások a babák életében

2021. 06. 03. 19:00

Mindennek megvan a maga ideje, így a babák mozgásfejlődésében is egymásra épülnek a nagymozgások. Azt nem érdemes siettetni, erőltetni.

Az egészséges babák esetében meghatározott, hogy mikor kezdik meg a következő nagymozgást. Abban azonban eltérhetnek, hogy milyen ütemben haladnak. Azok azonban egymásra épülve mégiscsak megjelennek a babák életében.

A babák mozgása életük első hónapjaiban leginkább a háton fekvésről szól. A fejüket csak 2 hónapos korukban képesek középen megtartani, egész addig nem. Kezeikkel és lábaikkal szimmetrikus mozgások a jellemzők, hajlított tartásban. 3 hónapos korban még mindig jellemző ez a szimmetrikus mozgás, de már hason fekve megemelik a fejüket.

Háton fekve már összekapaszkodnak kezecskéikkel és azokat szemlélik. 4-5 hónapos korukban már a lábaikat is megtalálják és az oldalra fordulást gyakorolják, míg körülbelül félévesen már mindkét felé gyakorolják az átfordulást. A félévesnél idősebb babák esetében tehát egyre nagyobb helyre van szükség és ez még igazabbá válik akkor, ha elkezdenek a babák kúszni. Már megjelenik a váltott kéz és láb használata. Gyakorta hintáztatják magukat. A kúszásból mászásra váltanak át nagyjából 10-11hónaposan és a stabil ülés ideje is ekkorra tehető, hiszen ekkorra erősödnek meg az izmaik kellően. A mászás sokáig kielégítheti őket, ezért az önálló járás 1 és másfél éves kor közé tehető.

Némi eltérések lehetségesek, hiszen minden baba egyedi, azonban csak bizonyos határokig. Ha ugyanis a mozgásfejlődés az átlagostól eltér, akkor segítségre van a babának szüksége és ebben a gyermekorvos, a védőnő, a gyógytornász tud segíteni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)