Jump to content

Tegyük jó alvóvá babánkat

2020. 08. 04. 19:00

Áldott állapotnak is szokták nevezni a várandósság időszakát. Azonban ez a megváltozott állapot számos változást beindít életünkben.

Mindegy, hogy az első, vagy a már meglévő testvér mellé érkezik újabb gyerkőc, a várandósságot minden esetben máshogy éli meg a kismama. Ha nem is először éli át az anyuka ezt a állapotot, talán mindig van az emberben valamilyen szintű és minőségű félsz. Akkor is, ha az ellen küzdünk.

Első babás családok esetében ez az izgalommal átitatott, talán be sem ismert félelem az újdonságból, a tapasztalat hiányából fakad, de ne gondoljuk, hogy a már tapasztaltabb szülőkben nem lehetne némi félelem.

Aggódhatunk a baba, vagy a saját egészségünk miatt. Félelemmel tölthet el a szülés gondolata. Aki még nem szült, azért, aki pedig átélte, és volt valamilyen nehézsége a természetes fájdalom mellett, azon aggódhat, hogy ne következzen be újból. A testvérke mellé születő babát vajon mennyire fogja a nagyobb tolerálni? Nemcsak a kicsi körül kell majd ugrálni, hanem a nagyobb lelki világát is állandóan ápolgatni kell majd? Elegendők leszünk ehhez a feladathoz? Érezhetően többféle félelem is megjelenhet a szülők életében.

Aztán ott van a pici baba személyisége, viselkedése. Természetesen mindenki nyugodt, jó alvó babát szeretne, de ki „milyen virágot szakít”. Alapvetően mindenki abban reménykedik, hogy egy-két alkalmon kívül igazán nyugodt babával áld meg a sors. Az alvás minősége és mennyisége tehát kulcsfontosságú a családok és a baba esetében is. Az újszülött kicsi babák életét az evés és alvás váltakozása tölti ki, és ez így természetes. A sok nappali alvás nem befolyásolja az éjszakai alvás minőségét, és nem is kell erőltetni, hogy ébren maradjon a kicsi, mert ezzel többet árthatunk.

A babák alvásába és ébrenlétébe ugyan beleszólhatunk, befolyásolhatjuk, de azzal mindenkinek ártunk. Az is előfordulhat, hogy a baba felcserélheti a napszakokat, és ez gondot okoz a szülők napirendjében. Talán a magzati kórból fennmaradó szokásból maradt fent, ezért ha szeretnénk azon finoman módosítani, akkor nekünk kell átfordítani számára a napszakokat. Azaz a nappali alváshoz minél inkább sötételjünk be a szobában és ébresszük fel etetéshez. Az éjjeli ébredés esetén pedig az éhség és egyéb szükségletek kielégítése legyen a cél, ne pedig az ébren lévő baba szórakoztatása.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)