Csodaként tekintünk saját életünkre is, még inkább rácsodálkozunk saját gyermekeink születésére.

Már megszületésük előtt imádhatjuk gyermekeinket. A várandósság élményét a legtöbb nő szeretné megélni. Az azonban nem mindegyik nőnek adatik meg, vagy nem olyan egyszerűen. A vetélés és a magzat halva születése olyan tragédia, amelyet nagy lelki tortúrák esetén tudja csak a család feldolgozni, mégis talán a nő az, akit sokkal jobban megvisel magzatának elvesztése.

Minden egyes magzat különböző és nemcsak genetikájában, de személyiségükben, egyéniségükben is, egyszóval minden baba külön kis csoda. És ha egy ilyen csoda nagyon korán „megszűnik” az a szülők számára hatalmas veszteség. A vetélés, az elveszített baba után született testvérkék azonban vigaszt nyújthatnak a szülőknek. Az ilyen kisbabákra használják azt a kifejezést, hogy szivárványbaba, vagy szivárványgyermek.

A szivárványbabák tehát azok a csecsemők, akik egy elveszített magzat vagy csecsemő után épen és egészségesen érkeznek erre a világra.

A szivárványgyermek kifejezés azt hivatott érzékeltetni, hogy ahogyan a vihar tombol és kárt tesz maga körül, úgy rombolja le a szülők lelkivilágát egy baba elvesztése, ám a vihar utáni napsütés által kialakult szivárvány olyan örömteli, mint a veszteség utáni egészséges baba születése.

Mintha a sors kárpótolni szeretné a szülőket azért, mert egy gyermeket elvett, és helyette „küld” egy másikat.

Egy gyermek elvesztésébe bele lehet betegedni, sőt bele lehet halni, akkora fájdalmat élnek meg a szülők. Egy új gyermekkel való áldott állapot azonban reményt adhat és boldogságot.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!