Jump to content

Az ikrek csodás élete

2019. 09. 03. 19:00

Az élet nagy csodája maga a születés, de még nagyobb csodát vált ki, ha egyszerre két vagy még több baba fejlődik az édesanya pocakjában.

Minden emberi lény egyedi és különleges, de az ikerbabák születésére még inkább rácsodálkozik a világ. Talán sokan hallottak azokról az ikrekről, akiket magyar orvoscsapat választott szét, mert a fejüknél voltak összenőve. A nem összenőtt ikrek is érzékelik egymást sok esetben akkor is, ha akár földrészek választják őket el egymástól, vajon mit érezhetnek a valamelyik testrészüknél összenőtt testvérek? Ők azok, akik csak orvosi beavatkozással, vagy talán még azáltal sem tudnak elszakadni egymástól.

Az ikertestvérek kialakulása lehet természetes, és a lombikprogram eredménye is, de mindenképp csodának élik meg a szülők, ha egyszerre több babát is várnak. Az egypetéjű ikrek hasonlósága lehet szembetűnő, de általában nagy személyiségbeli különbségekkel rendelkeznek, mások pedig annyira hasonlítanak kívül, belül, hogy még az ízlésük is egyforma. A kétpetéjű ikrek esetében a hasonlóság csak nyomokban felfedezhető, de mégis érdekes, hogy egyszerre, egy időben születtek.

Ikernek lenni tehát a különlegességet garantálja már akkor, amikor az anyaméhben fejlődnek. Az első olyan ultrahang során, amikor kiderül, hogy nem egy, hanem kettő vagy több szívecske dobog, a szülők nagy meglepetését okozza, de hasonlóan reagálhatnak a családtagok, barátok is. Az anyaméhen belül fejlődő ikrek már odabent fizikai kapcsolatba kerülnek egymással. Még nem tudnak egymással beszélni, de a kommunikáció már működik közöttük. Születésük után sok esetben ez a kapocs még erősebb lesz. Több esetben számoltak be arról ikerpárok, hogy megérezték, ha valami baj történt ikertestvérükkel. Mintha szavakon kívül is, valamilyen láthatatlan szálon is tudnák egymással tartani a kapcsolatot.

Az egypetéjű ikrek rendkívüli hasonlóságot is mutathat. Olyat, hogy még a szülőknek is kell valami támpont, hogy megkülönböztessék gyermekeiket. Egy anyajegy, egy picit másabb fejforma, vagy a kis kezekre kötött pánt segíthet a megkülönböztetésben, amely később a szülők számára már teljesen egyértelművé válik, de másoknak ez nehézséget okozhat. Még az egypetéjűek sem hasonlítanak egymásra teljesen. Genetikai állományuk ugyan azonos, de például az ujjlenyomatuk nem az. Gyakori, hogy egymás „tükörképei”, vagyis amíg az egyik babán az anyajegy a jobb lábán található, a másik baba esetében a hasonló anyajegy a bal lábon.

Arról már írtunk, hogy a távolság ellenére is képesek egymást érzékelni, amely azért lehetséges, mert nagyon hasonlítanak egymásra, identitásuk, gondolkodásmódjuk nagyon hasonlatos.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)