Jump to content

Amit a babákról nem biztos, hogy tudtál

2019. 08. 06. 19:00

Akár már kisgyermekként előrevetítjük, hogy milyen felnőttek szeretnénk lenni, és ebbe szinte biztos, hogy a családalapítás, a gyerekek vállalása is beletartozik. Amikor pedig odakerül a sor, talán eluralkodhat bennünk a bizonytalanság.

Nagy vállalás gyermeket szülni, és a mai világban egyre inkább kitolódik ez, mert fontosnak tartjuk az egzisztencia megalapozását. Nem is csak saját magunk miatt, hanem a gyermekvállalással járó felelősség súlyát érezve szeretnénk a későbbiekben csak a babázásra, a gyermeknevelésre koncentrálni. Mindent intéz a sors, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint elfogadni, alkalmazkodni az adott helyzetekhez és nem árt némi tudatosság, következetesség. Első gyermek esetében ez elméletben sokkal jobban működik, mint gyakorlatban. Nemcsak a kicsi számára új ez a világ, de a szülők számára is naponta tud újat mutatni egy kisbaba. Még mielőtt megszületne, megfoganna, vagy még mielőtt a babavállalás gondolatával is játszadoznánk, már akkor is tudjuk, hogy különleges kis lények a kisbabák.

Azt például tudtad, hogy jóval több csontja van egy újszülött babának, mint most neked? 300 csonttal jövünk a világra, de a végére csak 206 csontunk marad. Nem szívódik fel, nem varázslat, csupán az összeforrás eredménye. Ezt még lehet, hogy biológia órán tanultad is iskolás korodban, de arról is volt fogalmad, hogy egy újszülött baba térdkalácsát azért nem találhatod meg, mert nincs is, ugyanis anélkül születnek. Sőt az ember egyedi azonosítására szolgáló ujjlenyomat is csak nagyjából három hónapos korában alakul ki.

Arról is bizonyára tudsz, hogy a kisbabák feje a testükhöz képest arányaiban igencsak nagy. Ennél fogva a súlya is megvan. Vagyis egy újszülött csecsemő fejének súlya teszi ki a test súlyának egyharmadát.

A következő babás „trükköt” ne próbáld ki, de a kisbabák féléves korukig egyszerre tudnak nyelni és lélegezni is. Neked ez nem fog menni.

A már gyakorlott szülők jól ismerhetik gyermekük könnyek nélküli „sírását”, amikor valamit minden áron el szeretnének érni. Aztán van a krokodilkönnyes, még hatásosabb verzió, ám a kisbabák valóban könnyejtés nélkül sírnak életük első heteiben.

Felnőtt életünkben a legnélkülözhetetlenebb érzékszervünk a szemünk, de persze szükség van a hallásunkra, az ízek érzékelésére, a szaglásra. Ez utóbbi az újszülöttek legjobban működő érzékelése. Több szoptató édesanyát felsorakoztatva is képesek lennének kiválasztani a saját anyukájukat, annyira jó a szaglásuk.

Gondoltad volna, hogy a kisbabák már életük nagyon korai szakaszában is képesek érzékelni mások negatív érzelmeire?

A nátha még a felnőttek életét is megkeserítheti, de talán kevésbé ismert, hogy egy baba növekedése azalatt szünetel, amíg a megfázás tombol a szervezetében.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)