Anyának lenni nem munka, szokták mondani. Valóban nem az, de hogy egy édesanya sosem unatkozik, az is biztos. Még akkor sem, ha kicsi babájukkal otthon tartózkodnak, és "semmi dolguk sincsen". A már örökmozgóvá vált babával sokat kell foglalkozni azért is, hogy életkorának megfelelően fejlődjön mind fizikailag, mind pedig szellemileg, és azért is, hogy kellően lefáradjon. Az együtt töltött idő jótékony hatással van a babára, de ugyanígy élveznie kell az édesanyának, és az édesapának is.

Bármelyik szülő van együtt a gyermekével, azt az időt úgy szeretné eltölteni, hogy a baba kacagását hallja. A csecsemők értelmi fejlődése még nem tart ott, hogy egy hosszabb lélegzetvételű mese felolvasásába kezdjünk bele, de erre vannak a mondókák. A rövidke, néhány soros, rímbe szedett mondókák megnevettethetik a kicsiket és emellett a szülői is jól érezheti magát, hiszen nincs is szebb hang a baba kacajánál.

A lelki egészség fenntartásában pedig nagyon fontos szerepet játszik a boldogság és a nevetés.

A mondókázás nem csupán azt jelenti, hogy a szülő felolvassa a szöveget az ágyban fekvő gyermekének, mint egy esti mesét. Az aktív, kúszó-mászó babák figyelmét a játékos mondókákkal lehet igazán lekötni.

A még pici babát gyakran tartjuk ölben, még sokat alszik, helyváltoztatásra nem képes, de még így se gondoljuk azt, hogy nem lehet fejleszteni. Az ölbeli mondókázással semmit nem lehet elrontani, sőt! A néhány soros, ritmusos szöveg ismételgetéssel, az ahhoz igazodó ritmusos ringatással meg lehet nyugtatni a babát. Később már a mondókák szövegére is jobban figyel. A mondókázás nemcsak a babának jó szórakozás, de a szülőknek is, és természetesen játékosan fejleszt. A mondókák rímjei, ritmusa tanít, erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, fejleszti a mozgást, a beszédkészséget, a szókincset. Ha a mondókához még mozgás is társul, akkor a fejlesztés több inger összekapcsolását jelenti, így hatékonyabban fejlődnek az agykérgi kapcsolatok.

Gyerekkorából talán mindenki emlékszik erre:

Ez elment vadászni,
ez meglőtte,
ez hazavitte,
ez megsütötte,
ez az iciri-piciri mind megette.
Megfájdult a hasa tőle.

Hüvelykujjam almafa,
Mutatóujjam megrázta,
Középső ujjam felszedte,
Gyűrűs ujjam hazavitte,
A kisujjam mind megette,
Megfájdult a hasa tőle.

És ugye, hogy a kezeinkkel is játszottunk? Kicsit nagyobbacskán már a szülők nélkül is gyakoroltuk ezeket a mondókákat. Most tehetjük gyermekeinkkel is.

A babák nemcsak kedvelik, de igénylik is az érintést, így az arcsimogató, csiklandozós mondókákat is nagyon kedvelik.

Zöld erdő (megsimítva haját)
Sík mező (a homlokát)
Pillangó (a szemeit)
Szuszogó (az orrát)
Tátogó (a száját)
Itt lemegy (megérintve a nyakát)
Itt megáll (a hasát)
Itt a kulacs, itt igyál!

A lovagoltató játékok nemcsak szórakoztatóak, de a ritmusérzéket is fejlesztik, miközben a baba és a szülő élvezhetik egymás társaságát, testközelségét.

Hóc, hóc, katona,
Ketten ülünk egy lóra,
Hárman meg a csikóra,
Azzal megyünk Budára,
A budai vásárra.

A mondókázás mindenkor jó szórakozást jelenthet, de különösen nagy segítséget nyújtanak azokon a napokon, amikor nem tudunk a természetbe kimenni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!