Jump to content

Cumielhagyó praktikák

2018. 12. 20. 19:00

Sok szülő, még több első gyermekes édesanya esik bele saját csapdájába, amikor várandóssága ideje alatt fennen hangoztatja, hogy a cumi ördögtől való eszköz, amelyet nem fog gyermekének adni.

Ugyanezeknek a szülőknek egy része határozottan tudja is magát tartani az elveihez ­– halkan jegyezzük meg, ehhez olyan babára van szükség –, és többen mégiscsak kiélvezik azt a nyugalmat, amelyet olykor pontosan a cuminak köszönhető.

A legtöbben tudatosan és azért vásárolnak gyermekük számára cumit, mert attól remélik azt, hogy a gyermeke sírása alábbhagy. A szopási reflex minden apróságban működik, és ezt a tápláláson túl a cumizással is élvezhetik. Némelyik baba azonnal elfogadja a cumit és egyik kedvenc tárgyává válhat, míg sok kisbaba már a legelejétől elutasítja azt.

Egyes szülők számára mégis megnyugvást adhat, ha a gyermeke cumizik, mert így nagyobb biztonságban tudják kicsijeiket a rettegett bölcsőhaláltól. Habár erre egyértelmű bizonyíték nincs, mégis a picik egy éves koráig egyáltalán nem ellenzett a cumi használata még a szakemberek szerint sem.

Amikor azonban már beindul a fogzás és ezzel együtt a fokozott nyáltermelődés, valamint a beszédfejlődés, a legtöbb cumit pártoló szülő is azon dolgozik, hogyan szokassa le gyermekét a cumiról. A cumi nyugalmat adhat a mamának és a papának, elégedettséget a babának, azonban mégis eljön az a kor, hogy illene elhagyni. Az éppen kibújni kívánó tejfogak növekedési irányát eltérítheti, a beszédhangok képzése is nehezebbé válhat. Sőt olykor akár lehetetlenné is teszi a cumi a normális kiejtést, arról nem is beszélve, hogy a cumizás kevésbé motiválja a kicsiket arra, hogy beszéljenek.

A cumira rászokás a pillanat műve lehet, de a leszokás ennél sokkal nehezebb. Ilyenkor szokták sokan "véletlenül elhagyni". Olykor egy jól időzített költözködésre is rá lehet fogni, hogy eltűnt a cumi, és a kicsi gyerekek akár el is fogadhatják ezt a logikus magyarázatot.

Aztán lehet próbálkozni a Cumitündérrel is, aki az egyik éjszaka magával viszi a gyermek cumiját. Előtte persze már el lehet a gyerkőcök figyelmét terelni a cumiról először csak rövidebb, majd egyre hosszabb időre. A fokozatosság elvével fel lehet építeni a cumielhagyás műveletét, amelynek végső mozzanata a Cumitündér varázslatos megjelenése, és a cumi végleges eltűnése.

Habár a felnőttek szeretnék minél rövidebbre zárni a cumi körüli mizériát, a legrosszabb az, ha azonnal, semmilyen átmenet nélkül akarják kiiktatni a gyerekek életéből azt, ami addig minden napjuk részévé vált. Ugyanígy mellőzni kell azt a megoldást is, hogy valamilyen rossz ízű, vagy csípős anyaggal kenik be a cumit.

A cumi elhagyása tehát nehezebb lehet, de mindenképp fokozatosságra épüljön, és egy kedves történet felépítésével elfogadhatóbbá válik a picik számára is, hogy a cumi eltűnik az életükből.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)