Jump to content

Nem mindenkinek fontos a napirend

2023. 03. 08. 19:00

A legtöbb anyuka egyetért azzal, hogy a babák, kisgyermekek életében nagyon fontos tényező a napirend betartása, amely a kiegyensúlyozottságot és biztonságot adhatja meg (mindenkinek).

Természetesen mindig vannak olyanok, akik ettől igyekeznek eltérően viselkedni és cselekedni. Olykor dacból, máskor pedig azért, mert nekik ez vált be.

Vajon te hogyan reagálsz a következőre?

Egy fiatal anyuka nem a hagyományokat tisztelő, azt betartó szabályok szerint neveli kisfiát, hanem a legtermészetesebben igyekszik azt megtenni. Ez azt jelenti, hogy nem ragaszkodik a napirend betartásához, vagyis ahhoz sem, hogy a kisfiának mikor kellene aludnia. A gyerkőc ugyanis akkor szundít el, amikor neki éppen kedve van.

Lényegében ez tényleg így van, hiszen akár saját magunk is tapasztalhattuk, hogy bizony, ha egy gyerkőc nem álmos, akkor csak azért nem fog elaludni, mert mi úgy szeretnénk. Ám van az az állapot, hogy a gyerkőc túlpörgött, azaz nagyon álmos, csak már éppen emiatt megy nehezen az elalvás. Ez persze nem jelenti azt, hisz nem is fog aludni, de lehet jóval nehezebben és igenis nagy szüksége van a pihenésre.

Na, ez az anyuka semmit nem erőltet gyermekére. Mindezt a TikTok-on is megosztotta és kapott hideget, meleget is válaszul. Te mit szólsz hozzá?

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | Képek: Pixabay)