Elég, ha csak a kedvenc hala pusztul el, a gyerkőc érzi a veszteséget. Minél jobban kedvelünk valakit, az elvesztése annál fájdalmasabb. Így a házi kedvenc elvesztése legalább akkora lelki megterhelés lehet, mintha a családtagok közül távozik valaki a gyerekek számára. A halál ugyanis mindig és mindenütt jelen van. Éppen ezért se elkerülni nem tudjuk, se a fej homokba dugása nem jó.

Most, hogy már túl vagyunk a „kötelező” temetőjáráson, talán a gyerekeket is jobban megérinti a halál gondolata. Csakhogy nagyon sok családban tabu a halál, még akkor is, ha ugyanúgy látogatják a temetőben elhunyt szeretteik sírját. A gyerekeket márpedig ez a téma foglalkoztatja, és van időszak – ki tudja, hogy mi indítja be bennük a gondolatot -, de még érdeklődőbbek az elmúlással kapcsolatosan. Azaz a gyerekekkel beszélni kell a halálról, ha tetszik, ha nem. Ha már a temetőben járunk és a csemete érdeklődik, hogy kit látogatunk meg odakint, akkor meséljünk róla bátran a gyerkőcnek. Elevenítsünk fel kedves történeteket és ha van fotó, vagy videó az elhunytról, akkor mutassuk meg.

Nem gyászolunk egyformán és a halállal kapcsolatos felfogások sem mindenhol ugyanazok. Ezeket tiszteletben kell tartani és arra kell nevelni a csemetéket is, hogy elfogadják ezt.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!