Szerencsés felnőtt vagyok, mert gyermekkoromban anyukámtól maximálisan megkaptam azt az érzelmi többletet, amelyet a szeretetével adott meg nekem. Abban napi szintű volt az ölelés és a puszi. Persze volt idő, amikor a nyilvános puszi ciki volt, de ezt észben és szem előtt tartva otthon az is belefért. Még felnőtt koromban is igényem volt rá és van is. Nem csoda, ha teljesen természetes számomra, hogy naponta megpuszilgatom és ölelgetem a családtagjaimat.
Egy kutatás szerint ez nem csak a lelkünknek, a kapcsolatainknak tesz jót, hanem az intelligenciánknak is. Az csak természetes, ha a szülők óvják és védik gyerkőceiket, ha kell, akkor a teljes testükkel. Az öleléssel védelmezünk, melegítünk és biztonságot nyújtunk. Mindezek mellett még az intelligenciára is olyan jó hatással van, hogy a napi legalább 20 másodperces intenzív ölelkezés a csemetével boldogságot nyújt, vagyis erősen hat a lélekre és erősíti az immunrendszert, azaz az egészségre nézve is előnyös. Emellett még intelligensebbé is válik az rendszeresen megölelt gyermek, hiszen az állandó testi kontaktus folyamatosan ingerli az agyat.
Huzamos ideig kórházi tartózkodásra ítélte kisbabák esetében végeztek kutatást. Naponta húsz másodpercig ölelték őket és ez fizikai, lelki fejlődésükben is pozitívan mutatkozott meg.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!