Héthónapos kislány anyukájaként tudom. Pláne, hogy a nagylányom teljesen máshogy vette a hozzátáplálás akadályait. Vele az volt a legnagyobb kihívás, hogy az egykor elutasított ételeket valahogy csak megszerettessem. Természetesen ez nem járt sikerrel minden ízzel, de figyelembe kell venni az egyéni ízlést, amely amúgy folyamatosan változhat. Most, a második lányom esetében már nehezebb a hozzátáplálás.

Árgus szemekkel figyelem a jeleket, hogy az épp kanalazandó étel vajon benn marad vagy kiköpi, rosszabb esetben az egész addigi gyomortartalmat rám hányja. Más az arca sokat árulkodik arról, hogy épp milyen fázisban van: szereti, nem szereti, kijön, bent marad.

Eleve minden hozzátáplálós étkezést kételyekkel fogad. Vagyis amikor közelítem a szája felé a kanalat, akkor nyitja ugyan a száját, de anélkül, hogy megízlelte volna az ételt, fancsali képet vág. Nos, ha ez a kép így marad, akkor bizony szinte biztos, hogy eddig tartott az etetés ezen fázisa. Vagy abbahagyjuk vagy mást próbálunk. Ha azonban a fancsali kép kisimul és tátja a száját, akkor tudom, hogy mehetünk tovább.

További árulkodó jel, ha az étel a továbbiakban nem fog a torkán lecsúszni: becsukott szemek, összeszorított ajkak és az orr felhúzása. Ebben az esetben mintha STOP táblát tenni ki a kanálnak. Az elfordított fej is egyértelmű jelzése annak, hogy egyem meg én azt, amit kínálni óhajtok.

A tátogó szájacska viszont annak egyértelmű jelzése, hogy az étel nagyon is ízletes és jöhet a következő falat.

Folyamatosan figyeld a babádat, mert jelzi, hogy mit szeretne és mit nem.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!