Jump to content

Csak mi ketten. És a gyerekek?

2022. 06. 17. 19:00

Mardos a vágy és a bűntudat, mert lehetőséged adódik arra, hogy együtt, a csemeték nélkül elutazzatok néhány napra?

Egy kisbaba megszületése után mindenképp változik a család élete. A kicsi főleg az édesanyjára van utalva. A baba gondozása nemcsak a táplálást jelenti. Legfőképp az édesanyára hárul a feladat, hogy mindezeket ellássa. Habár a legtöbb nő vágyik erre a feladatra, de ez nem jelenti azt, hogy ne vágyhatnának némi énidőre, esetleg romantikára. A gyerekek első életévükben annyira szorosan együtt vannak a szüleikkel, hogy a nyaralás is csakis közösen képzelhető el. Ez így van jól. Amikor azonban már kicsit nagyobbak a csemeték és arra is van lehetőség, hogy szerető családtagok körében legyenek addig, amíg a szüleik távol vannak, butaság lenne nem élni a nyaralás, kikapcsolódás lehetőségével.

Az rendben van, hogy a kicsi gyerekek helye mindenképp a szüleik mellett van, azonban három év felett már néhány napos elszakadás talán nem hagy lelki nyomokat a csemetékben. Még csak bűntudatot sem kell érezni, ha tudjuk, hogy tényleg jó helyen vannak a gyerkőcök. Mindenképp érdemes olyan utazást is szervezni, amelyben a gyerekek ugyanúgy résztvevők.

Ennél korábbi életkorban azonban nem érdemes „lapasszolni” az utódokat, mert viselkedésben való visszaesést, változást okozhat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | Képek: Pixabay)