Jump to content

Ha nyár, akkor fokozott figyelem az autóban!

2022. 06. 12. 19:00

Minden nyáron felhívják az autósok figyelmét, hogy gyermeket és állatot álló autóban nem hagyunk!

Akkor sem maradhat az autóban magára hagyva egy kicsi, ha működik az autóban a légkondi, vagy ha hűvösben áll. Az meg aztán végképp elfogadhatatlan, hogy a tűző napon álló gépkocsiban maradjon akár csak néhány percre is egy gyermek.

Minden évben hallunk rémtörténeteket arról, hogy időben vagy már sajnos későn mentik ki a gyerekeket vagy állatokat a felforrósodott autóból. Sokkoló eset a napokban is történt. Az óvodabuszba nyolc órára bezárt kislány életéért még küzdenek, ugyanakkor olyan eset is megtörténhet, hogy véletlenül záródik a csemetére az autó ajtaja.

Szintén az elmúlt időszakban történt az eset, miszerint egy kisfiú bezáródott a járműbe, a kulcs pedig az autóban maradt. Az édesanyja hiába volt a közelében, nem tudta azt kinyitni. Az autó már felforrósodott, a gyerkőc erősen verejtékezett és persze dolgozott az idegesség, az ijedtség is. Az anyuka természetesen mindent megtett fia kiszabadításáért. Mivel ezt egyedül nem tudta megvalósítani, a közeli rendőrkapitányságra szaladt segítségért. A gyors intézkedésnek köszönhetően nem történt nagyobb baj az ijedtségen kívül.

Itt az ideje, hogy ismét felhívjuk a figyelmet: egy percre se hagyjuk magára se járó, se álló autóban a gyerekeket!!!

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | Képek: Pixabay)