Fiatalként már szinte unalmas volt azt hallanom a felnőttektől, hogy milyen gyorsan telik az idő és bizony ezt a gyerekeken lehet mérni igazán.

Gyermekként nem értettem mindezzel egyet, hiszen az iskolában néha azt éreztem, hogy az idő lábán ólomsúlyok vannak, amivel csak cammog. Később, felnőttként már mintha tényleg felgyorsult volna az idő. Több volt a munka és a felelősség. Mindez semmi sem volt addig, amíg anyává nem váltam.

Mostanra értelmet kapott mindaz, amit az idősebbek mondogattak körülöttem annak idején. Hová tűnt az a 12 év, amikor a lányom megszületett?

A háztartás vezetése mellé bekúszott a gyermeknevelés és gondozás, amely 24 órás szolgálatba állított. Peregnek a percek, de szinte hasonló gyorsasággal haladnak a hetek is. Mára az ólomlábakkal haladó idő levetkőzte nehezékeit és sprintfutóval vetekedő sebességre váltott.

Az arra jut idő, amire és akire szakítani akarunk – nos, megdőlni látszik az életemben. Túl sok mindent szeretnék egy napba belepréselni, de a 24 óra semmire nem elég. Még akkor sem volt, amikor kisbabás anyukaként alig aludtam. Talán csak akkor lassult le megint minden, amikor a nem alvó gyerkőcöm hatalmas szemekkel meredt rám az éjszaka közepén. Ebből mikor lesz alvás?

Ezután jön az éles váltás és már megint ott tartunk, hogy csak pislogunk az újabb szülinap ünneplésekor. Újabb mérföldkő, amikor a gyermek közösségbe kerül. Ez egybe esik azzal is, hogy visszaállunk a munkába és most már sokszorosan elfoglaltakká válunk. Ahogy nőnek a gyerkőcök és egyre önállóbbakká válnak, úgy jut magunkra több idő és megint lassulni kezd minden. No, nem nagyon, de lassul. Amikor pedig kirepülnek a családi fészekből a gyerekek, de fog hiányozni az a pörgés.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!