Sokat beszélünk, hallunk és olvasunk arról, hogy az érintéseknek milyen nagy fontosságuk van az életünkben. Az ölelés is ezen fontos érintések egyike. H megöleljük gyermekünket, nemcsak a szeretetünket fejezzük ki azzal, hanem biztonságot nyújtunk és ezt érzik meg a kicsik is. Ez ösztönös, szívből jövő cselekedet a csemete és a szülők között.

Ez eddig teljesen rendjén van és nagyon jó is, ugyanakkor nem szabad a gyerekeket arra tanítani, hogy ez az ölelés mindenkinek kijár. Eleve nem teszünk jót azzal, ha arra tanítjuk vagy akár kényszerítjük csemeténket, hogy mindenkit (vagy legalábbis sokakat) meg kell ölelni.

Felnőttként mi sem szívesen ölelgetünk meg még elég jó ismerősöket sem, nehogy vadidegeneket. Miért lenne kötelessége egy kisgyermeknek ezt megtennie?

Teljesen más, ha a kicsi magától ölel meg akár idegeneket is. Az a saját döntése, valami miatt úgy érzi, hogy az mindkettőjük számára jól fog esni. Ha azonban ez az ölelés egy felnőtt által kisajtolt akaratból származik, akkor a gyerkőc megpróbálhatja elutasítani a kérést. Erre már elfogadóan kellene a szülőknek reagálniuk és hagyni, hogy saját döntése alapján cselekedjen. További rosszat azzal tehetünk, ha a kicsiben bűntudatot keltünk, leszidjuk azért, mert kihagyta ezt a testi kontaktust.

Habár még csak gyerekekről van szó, ne kényszerítsünk rájuk olyat, amit ők nem szeretnének.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!