Jump to content

Ha beüt a féltékenység

2021. 10. 19. 19:00

Ami egy pár számára fontos és örömteli hír, addig egy nagyobbacska gyermek öröme korántsem olyan egyértelmű. A kistestvér születése megboríthatja az egyensúlyt.

Újabb gyermek érkezik a családba? A csodálatos örömhírt a nagyobb testvér fogadhatja jól és kevésbé jól is. Újabb fordulatot igazán csak az eredményez, amikor a kistesó már nemcsak az anya pocakjában van, hanem megszületett.

Egy kisbaba születése merőben felforgathatja a család életét. Akkor is, ha az első és akkor is, ha már testvérek mellé érkezik. A nagyobb testvér esetében nem ritka jelenség a testvérféltékenység. Mégis úgy kell erre tekinteni, hogy természetes viselkedés a nagyobb testvértől és semmiképp sem szabad haragudni a nagyobb gyerkőcre.

Gondoljunk csak bele az ő helyzetébe. Évek telhetnek el úgy, hogy ő volt az egyetlen és most hirtelen hazaállít anya egy pici babával, aki körül a világ forog. Persze, hogy rosszul érintheti ez, hiszen a nagytestvér is még lehet kisgyermek, aki az érzelmek kezelését még csak most tanulja.

Amit tehetünk szülőként, hogy türelmesek és nyugodtak maradunk még az olyan pillanatokban is, amikor nagyobb gyermekünk csúnya dolgokat vág a fejünkhöz. A kiabálás, az állandó rendre utasítás biztos, hogy nem segít. Ami azonban hatékony lehet abban, hogy az érzelmek csituljanak, és a nagyobbacska megszokja az új helyzetet, hogy bevonjuk a kistestvér gondozásába. Hagyjuk meg a nagyobb gyerkőc külön szféráját, hogy el tudjon vonulni és mindenkor biztosítsuk szeretetünkről.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | Képek: Pixabay)