Jump to content

Egykeség előnyei

2021. 08. 12. 19:00

Vannak, akik nagy családról álmodoznak talán éppen azért, mert ők is abban nőttek fel, mások pedig azért, mert egykeként.

Nem mindenki tervez testvért már meglévő gyermeke mellé. Ennek okaiba most nem mennénk bele, hiszen sokféle lehet. Sokkal inkább azokról lesz szó, akik testvér nélkül vannak. Ők az egykék.

Egy sztereotípia szerint azok, akiknek nincs testvérük, elkényeztetettek, a környezetükben mindenki csak rájuk figyel és ezt ki is követelik maguknak. Az egykék éppen ezért önzők, akaratosak, elkényeztetettek.

Ez csak az, amit az emberek általában gondolnak, de sok függ attól, hogy milyen a gyermek személyisége, na és persze attól, hogy milyen neveltetésben részesül, milyen barátokat választ.

Ezt a témát már kutatók is boncolgatták és arra jutottak, hogy a testvér nélküli lét semmivel sem ad bonyolultabb és nehezen elviselhetőbb személyiséget, mint azoknak, akiknek vannak testvéreik. Különösen jó jellemvonásokhoz is hozzásegítheti őket az egykeség. Ilyen az, hogy jóval önállóbbak, családcentrikusak, nagyobb az igényük a sikerre és igyekeznek megvalósítani az álmaikat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | Képek: pixabay.com)