Jump to content

A második

2020. 09. 15. 19:00

Egy barátnőmtől azt hallottam, miután megszületett a fia mellé 5 év korkülönbséggel a kislánya: ha a lányom született volna előbb, most biztosan egyke lenne.

A gyermekeit imádó anyukából azért fakadtak ki ezek a szavak, mert a szülést és a gyermeknevelést is másképp élte meg akkor, amikor már kétgyermekes anyukává vált.

Az áldott jó, szófogadó kisfia mellé született egy rózsaszín atombomba a családba, aki az addig megszokott és nyugodt családi életet fenekestől felborította. Nemcsak érkezésével változott meg az életük, de az apró kishölgy személyisége egyre inkább megmutatkozott és ez hihetetlen mozgékonysággal, cserfességgel, kíváncsisággal párosult. Ez mind rendjén van, csak éppen a házaspár a higgadt, szófogadó fiuk viselkedéséhez alkalmazkodtak, a kislányuk pedig ennek merőben ellentétét képviselte. Olyan hihetetlen energiával rendelkezett a kislány, amely a szülőket állandó odafigyelésre késztette. Ez pedig fáradtságos volt számukra.

Ezt több család is megtapasztalhatta és hasonlóan vélekednek a második gyerkőcről, sőt még kutatások is igazolják, hogy a másodikként született gyerekek sokkal nagyobb csínytevők lehetnek, mint az idősebb testvér. Sőt, a második gyerkőc akkor is sokkal elevenebbnek bizonyul, ha nemcsak ketten vannak testvérek, hanem többen is. Ez akkor fokozottan igaz lehet, ha a második szülött gyermek (is) fiú. Esetükben sokkal nagyobb az esély arra, hogy az iskolába lépve is több problémával találkoznak a szülők, mint ahogy a másodszülött fiúk felnőtt élete is sokkal kalandosabb lehet.

Ennek magyarázata az, hogy az első gyermek esetében még minden róla szól, körülötte forog. A sorban második gyerkőcre osztottan tudnak a szülők figyelni, ezért a második gyerkőc valamivel igyekszik magára vonni a figyelmet. Ha pedig utána is születik testvér, akkor pedig a pici sokkal nagyobb szerepet kap a gyerekek közül.

Teljességgel általánosítani nem szabad, de a kutatások ezeket az eredményeket hozták felszínre. Azonban azt is érdemes kijelenteni, hogy a második gyerekek problémamegoldó képességük sokkal jobb, mint ahogyan tárgyalni és alkalmazkodni is jobban tudnak.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)