Sztereotípiák közé szorítjuk már születendő gyermekeinket, hiszen mi magunk is így nőttünk fel. Már pici gyermekként belénk nevelték, ami egy lányhoz, fiúhoz illő, elvárható és szülőként is ennek megfelelően szocializáljuk gyermekeinket. Ha egy fiú szereti a rózsaszínt, azt nem illik hirdetni, mint ahogy a fiúk erősek és nem sírnak. Ha elsírja magát egy kisfiú, akkor még az is elképzelhető, hogy szülei haragját is kivívja. Évszázadok óta így neveljük fiainkat, ez az elfogadott.

Egy kutatás során az is beigazolódott, hogy a lányos anyák elfogadóbbak akkor, ha a lányuk negatív érzelmeket él meg, mint a fiús anyák esetében, ha a kisfiú elsírja magát. A vizsgálatba bevont apukák azonban elfogadták azt is, ha a fiú sírt, és azt is, ha nem sírt. Azaz nem tettek különbséget gyermekük viselkedésében. Az anyukák tehát érzékenyebben reagálnak arra, ha fiúgyermekük sír, de még arra is, ha haragosak. A férfiak erősek, nem sírnak, sőt, érzelmeiket sem mutatják ki. Tartja magát a sztereotípia, így ekként viszonyulnak a nők a fiaikhoz is.

Márpedig a fiú gyerkőcök is sírnak, de a legtöbb anyuka igyekszik lecsitítani gyermekét azzal, hogy az nem fiús. Talán még szidást is kaphat a síró kisfiú, vagy a másik nemhez hasonlítják a hüppögő gyerkőcöt. Ha így nevelkedik egy fiú, akkor elhiszi, hogy sírni lányos, sírni tilos. Nem elfogadható viselkedéssé minősül, ha könny potyog ki a szeméből, amely pedig a felnőtt életére is kihatással lesz.

A fiúk ugyanúgy éreznek, és az érzelmeket meg is kell élni. Ha arra tanítjuk őket, hogy nem érezhet szomorúságot, vagy legalábbis nem mutathatja ki, akkor mentális egészségére is kihatással lesz.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!