Jump to content

Mikortól ültessük bilire?

2019. 01. 24. 19:00

A gyermekünk fejlődésében mindig újabb lépcsőfokokat mászunk meg, ez ugyanis nemcsak a gyerkőc számára új, hanem a szülőknek is. Minden gyerkőc esetében máshogy zajlik a bilire szokatás.

A szobatisztaság elérése egy sarkalatos a gyereknevelésben. A legtöbb szülő szeretné, ha gyermeke minél hamarabb szobatisztává válna anyagi megfontolásból, valamint az óvodába kerülés egyik alapvető követelménye is. Ehhez azonban az kell, hogy a baba idegrendszere felnőjön a feladathoz. Amennyiben nem adottak még a pszichés feltételek, addig nem érdemes siettetni a biliztetést.

Egyéves kor előtt csakis úgy képzelhető el, hogy egy baba bilire szokik, ha az édesanya árgus szemekkel figyeli gyermekét és azonnal reagál arra, ha felismeri, hogy gyermeke üríteni készül. Az így történő bilire ültetés lényegében kondicionálás. Vagyis rászokatható a kisgyermek ilyen módon arra, hogy a bilibe végezze el a dolgát és ne a pelenkába, de ez még nem a reflexes módja annak, ilyen formán nem is szobatisztaságról beszélünk.

Szobatiszta az a baba, amelyik ténylegesen tudja szabályozni ürítését, ám ehhez szükséges az az érési folyamat, amelyet fentebb említettünk. Amennyiben az emésztőrendszer idegpályája kialakul az agy felé, úgy már a baba a vizeletét és a székletét is vissza tudja tartani addig, amíg ráül a bilire. A záróizmokat tehát önmaga tudja szabályozni, és ettől a ponttól beszélünk igazi szobatisztaságtól, azaz 18-24 hónapos kora körül.

Egyéves kor alatt is rá lehet ültetni egy babát a bilire, és lehet, hogy a célnak megfelelően fogja használni, de inkább csak a szülők érdeme, mintsem a gyermek tudatossága. De akkor hogyan ismerhető fel, hogy gyermekünk megérett a szobatisztaságra?

Ahogy a gyerekek idegrendszere érik, úgy válik egyre kényelmetlenebbé számukra az, hogy a pelenka tele lesz. Zavarja annak súlya. Elkezd a pocakjára figyelni, és jelezheti a szülőnek, hogy tele a pelenka. Ugyancsak jelzésértékű, hogy egyre több időn keresztül mard száraz a pelus, ilyenkor már át lehet térni a bugyira, ha ugyanis abba ürít, még kényelmetlenebbé válik számára, és még azelőtt jelezni fogja biblizési szándékát, mielőtt megtörténne a "baj".

A kicsik számára be kell mutatni a bilit és azt is el kell mondani, hogy mire lehet használni. Vannak gyerekek, akik számára a WC szimpatikusabb, mert a szüleit, testvéreit látva az tűnik értelemszerűbbnek. Ez esetben egy szűkítőt is érdemes beszerezni.

Másfél éves korú gyerekeknél már várható, hogy kialakul az igazi szobatisztaság, míg más gyerkőcök esetében ez akár három évesen történik meg. A nappali szobatisztaság egyáltalán nem feltétele annak, hogy ez éjszakai is megvalósuljon. Az éjszakai szobatisztaság még később alakul ki, de ha egy ötéves gyerkőc még öt éves kora után sem szobatiszta éjjelente, az már kórosnak mondható.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)