A gyerkőc a születésétől fogva folyamatosan fejlődik, de nemcsak fizikai érelemben, hanem érzelmileg és értelmileg is. Minden kornak megvan a maga jellemzője és korlátai is. Olyan életkori sajátosságokkal is szembesülnünk kell szülőként, amelyet mi is produkáltunk akkor, amikor kicsik voltunk. A hirtelen felindulásból elkövetett hisztit tekinthetik úgy a körülöttünk lévők és mi is úgy, hogy nem jól végezzük a dolgunkat, valójában egy kétéves gyerkőc életében ez teljesen helyén való viselkedés. A hiszti az önkontroll hiányát jelenti, mert az agynak ez a része még kicsi korban fejletlen. Ha arra kérjük meg gyermekünket, hogy ne másszon fel a lépcsőn, mert le fog esni, szinte felhívjuk a figyelmét a lépcsőzés lehetőségére. És, ha a testünkkel álljuk el a gyerkőc útját a lépcsőtől, szinte biztosan földön fetrengős hisztit eredményez. Az önkontrollért felelős agyi terület lassan és folyamatosan fejlődik, majdcsak felnőtté válik a gyerek, mire megérett az önkontrollra.

A hiszti nemcsak az önkontroll gyengeségéből fakadhat. Akkor is reagálhat hasonlóan a gyerkőc, ha túl sok inger éri. Ami a felnőtt számára is elég pörgős és eseménydús, az egy pici gyermek számára még megterhelőbb. A sok információ, a sokféle és sokfelől érkező inger túlterheli a kicsi agyát, fáradttá válik és hiszti formájában nyilvánul meg. Mindez másképp alakul akkor, ha tud a gyermek pihenni.

Nemcsak a fáradtság nyilvánulhat meg heves érzelemkitörésben, hanem az éhség, a szomjúság is.

Olyan hibába is beleesik sok szülő, hogy többet vár gyermekétől, mint kellene.

A szaladgálás sem azért van, mert a szülőket teljesen ki akarják készíteni, csak szükséges a mozgás számukra. Ha lehetőségük van a szabadban kimozogni magukat, akkor kisebb arra az esély, hogy a lakásban is szaladgálni akarnak.

Egy fárasztó nap végén már nem esik jól a gyermek visítását hallgatni, de felnőttként mi már tudjuk kontroll alatt tartani érzelmeinket (biztosan mindig igaz ez?), a gyerekek viszont nem. Megtaláljuk annak a módját, hogy eltereljük a rosszról a figyelmünket, de a kicsik erre képtelenek. Ha megijednek, az nagy érzelmi reakciót vált ki belőlük és ahhoz illően nagy hanggal is jár.

Ugyanilyen kiborító a szülők számára a gyerekek nyafogása, pedig az egész tőlünk fakad. A nyafogást a következetességgel lehet a leginkább csitítani.

A gyerekekre jellemző, hogy bármiben képesek játékot felfedezni. Egy dobozzal, egy papírlappal is eljátszanak, de a futkározás, és a fogócskázás ugyanolyan játék lehet. Már csak az nem mindegy, hogy ezt hol teszik.

A gyerekek átveszik a szülők érzelmi állapotát. Ha valami miatt már eleve dühösen megyünk értük az óvodába, a mi hangulatunk kiülhet az övékére is. Ne csodálkozzunk, ha emelkedett hangnemben fognak beszélni hozzánk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!