Napjainkban letűnőben vannak a régi korok nevelési elvei, ahol a gyerekeknek úton-útfélen rendesen kellett viselkednie, és ezer szabályhoz kellett alkalmazkodnia. A tekintéllyel rendelkező felnőtt szavához idomulnia kellett a gyereknek, és sokkal kisebb volt a szabadságuk, úgymond önrendelkezési joguk. Mára a nevelési módszerek jóval liberálisabbak lettek (legalábbis ha az otthoni, és nem az iskolai környezetet tekintjük). De meddig érdemes elmenni a szabados nevelés útján? 

A gyerekpszichológus szakemberek egyértelműen állítják, hogy sokkal egészségesebb lelkületű lehet az a gyermek, akit nem korlátoznak túlzottan, hanem saját döntési joga van, és mentes a felesleges kényszerítő körülményektől. Igen ám, csakhogy nehéz megtalálni az arany középutat, hiszen azt is mondják, hogy a gyereknek szüksége van a biztos irányításra, a megfelelő helyen felállított korlátokra.

Ki ne látott volna olyan elkényeztetett gyereket, akinek igyekeztek szinte mindent megadni – nem csak anyagilag, mégis egy egészségtelen szituáció kerekedett ki ebből a helyzetből, és a gyermeknek nemhogy előnyére, hanem hátrányára vált az óriási szabadság, és az igények végeláthatatlanságát teljesíteni kívánó nevelési módszer….?

Azt mondják, a gyermeknek is fontos, hogy legyenek bizonyos szabályok, amiket következetesen elvárunk tőlük, hiszen ez ad biztonságot a számukra, ez az, ami terelgeti őket egy biztos úton. Nincs persze könnyű dolga a szülőnek, hiszen a gyerekek ösztönösen feszegetik ezeket a határokat, és látszólag egyáltalán nem örülnek nekik. Tartsa bennünk az a lelket ilyenkor, hogy a felmérések szerint, a felnőttek körében végzett interjúkban egybehangzóan azt állítják az emberek, hogy noha annak idején nem rajongtak bizonyos szabályokért, elvárásokért, az jó irányba vitte őket, és segített számukra abban, hogy jó ember váljon belőlük. Főleg akkor volt ez igaz, ha mindeközben szeretetteljes környezetben és családban nőhettek fel.