Kapásból felvetődik az a magyarázat, hogy manapság a gyerekek amúgy is túl vannak terhelve az iskolai feladatok miatt, ezért megérdemlik a szabadidőt. A munkára nevelés (hasznos tevékenység végzése) azonban ott kezdődik, hogy a munkát nem büntetésként tüntetjük fel a gyerekek előtt. Fontos, hogy az otthoni feladatok is a gyerekek teendőinek természetes részét képezzék, és nem kell, hogy teljesen elhatároljuk a munkát a játéktevékenységektől.

Fontos, hogy a családi munkamegosztás hasonló terheket rójon a családtagokra, a gyerekeket is vonjuk be, a közös munkavégzés pedig nemcsak hasznos, hanem egyéb pozitív hatásai is lehetnek. Természetesen nem arról van szó, hogy leterheljük gyerekeinket, de tétlen időtöltésnek ne hagyjunk túl nagy teret!

Ahhoz, hogy az otthoni feladatokból a gyerekek is kivegyék a részüket, soha ne utasítsuk el a felajánlott segítséget, akkor sem, ha a gyermekünket még túl fiatalnak tartjuk az adott feladathoz. Ha valóban tényleg nem is fogja tudni megcsinálni, hagyjuk aktívan bekapcsolódni, részfeladatot végezni, és biztosítsunk sikerélményt azáltal, hogy elismerjük munkájukat.

Fontos, hogy a házimunkát ne elsősorban büntetésként végeztessük gyerekeinkkel, ugyanakkor az is lényeges, hogy ne fizessünk érte. Ezekkel a szülői hozzáállásokkal nem a munka szeretetére neveljük gyermekeinket, és gátoljuk, hogy saját belső igényük legyen a munkavégzésre. Ne legyünk túl kritikusak sem az adott munka elvégzésével kapcsolatban, vagyis ne várjuk el, hogy az adott feladatot pontosan úgy hajtsák végre, ahogy mi tennénk. Biztosítsunk szabad teret, ahhoz, hogy a gyerekek munkájukat hasznosnak, fontosnak érezzék és ne kényszernek.