Az érzelmi intelligencia fejlesztését már ebben az életkorban ajánlatos lenne elkezdeni tudatosan is, de ez sajnos nem kifejezett része és célja a tantervnek. Pedig legalább az érzelmekről való kommunikációt, továbbá az asszertív kommunikáció életkorhoz szabott elemeit érdemes volna tanítani nekik.

Jó irányvonal e tekintetben a fogyatékossággal élő személyek integrációja, de ennél nagyobb rétű munkára lenne szükség, hogy a gyerekek saját példák alapján elsajátítsák az esélyegyenlőség elemeit. A kisiskoláskor már alkalmas arra, hogy a különböző társadalmi rétegek, a fiúk és lányok, a különböző vallású és nemzetiségű személyek tiszteletére tanítsuk gyermekeinket.

Ha már az iskolai rendszer nem alkalmas erre, szülőként fontos, hogy beszélgessünk ezekről a kérdésekről a gyerekekkel. A testvérekkel, kortársakkal való helyes kommunikációra mi is megtaníthatjuk őket. Természetesen a gyerekek öntudatlanul is figyelnek bennünket és a szülők, nagyszülők hozzáállását ezekhez a kérdésekhez, más emberekhez, tehát érdemes jó példával elől járni.

Ne hagyjuk rá csak úgy a gyermekeinkre a testvérharcokat, hanem igyekezzünk fejleszteni őket, hogyan bánjanak egymással. Sokan legyintenek erre, hogy "a testvérek már csak ilyenek, perlekednek egymással", de sajnos ezeknek a természetesnek hitt harcoknak kihatása lehet és van a felnőttkorra. Szintén jó lehetőség a gyermeki kommunikáció fejlesztésére, ha szülőként időt töltünk a gyermekünk barátaival. A kisiskolások még nyitottak erre: vigyük el őket közösen fagylaltozni, játszótérre, vagy egyéb programokra.