Fenyegetőzünk következmények nélkül

Aranyigazság, hogy csak olyan büntetéssel fenyegetőzz, amit aztán be is tudsz tartani. Ha nincs a helytelen viselkedésnek következménye, akkor nem is hagyja abba a gyerek. Amikor kilátásba helyezel valamilyen következményt, akkor nincs alkudozás, második esély, mégis és mégsem, hanem akkor az van, amit mondtál. 

Ahhoz, hogy megtanulja a gyerek követni a szabályokat, tisztán le kell fektetni az elvárásokat, és hogy mi lesz, ha nem teszi azt, amit mondunk. Ha azt szeretnénk, hogy a gyerek álljon fel a kanapéról és csinálja meg a háziját, de nem hallgat a szép szóra, akkor kikapcsoljuk a tévét, és megmondjuk, hogy felfüggesztettük a tévénézési jogokat a házban egészen addig, amíg kész nem lesz a házi feladat. Innentől kezdve nincs „Anyaaa, csak egy kicsit, csak öt percet, csak még ezt a műsort…”

Feltételezzük, hogy ami az egyik gyereknél működött, a másiknál is működni fog

Az első gyereknél az volt a legjobb gyógymód a nyafogásra, ha leguggoltál hozzá és elmagyaráztad neki, hogy miért nem jó, amit csinál. A másik gyerekhez viszont hiába guggolsz le, maximum bokán rúg és elszalad ahelyett, hogy meghallgatná az észérveidet. Könnyű a gyereket hibáztatni, amikor valamelyik fegyelmezési technika nem válik be, pedig igazából csak arról van szó, hogy minden gyerek más, mindegyiknél más módszer működik. Az egyiknél hatásos, ha csak rászólsz, a másiknál pedig szükség van kézzel fogható következményre – mint a tévé kikapcsolása – ahhoz, hogy ráébredjen, hogyan kellene viselkednie. Ehhez muszáj jobban megismerni a gyerekeinket, és addig próbálkozni, míg sikerül megtalálni a kulcsot hozzájuk.