Ha elkényeztetett gyerekekre gondolunk, akkor az jut eszünkbe, hogy a gyermek mindent megkap - lehetőleg azonnal, amit csak kiejt a száján, legyen szó tárgyi dolgokról, valamilyen finom ételről, fuvarozásról, ésatöbbi. Ehhez viszont a szülő áldozatot hoz, sokat robotol a gyermek érdekében - vagy legalábbis látszólag érdeke ez a gyereknek. Hiszen az ehhez szükséges anyagi javakat elő kell teremteni, a ráfordított időről nem is beszélve. Gyakori az elkényeztetett gyerekeknél, hogy a kényeztetés valamilyen kompenzálást takar: pl. pénzzel, ajándékokkal akarják pótolni, hogy nem jut elég idő a gyerekre, vagy a gyerek kapja azt a szeretetet, figyelmet és időt is, ami egy teljes család esetében megoszlana a párkapcsolat/házasság és a gyermek között.

A túlgondozás egy ennél általánosabb, normalizálódott, sőt szinte elvárt társadalmi jelenség. A mai anyukák egész álló nap a gyerek rendelkezésére állnak, gyakorlatilag úgy keringenek körülötte, mint hold a napja körül, és a gyerekeknek szinte a szolgálóivá válnak. Nagyon nehéz persze meghúzni a határt, hiszen természetes, hogy az édesanya gondoskodni akar gyermekéről, és pozitív, ha sokat foglalkozik, játszik vele. Természetesen nem is ezt vitatjuk, mégis mintha egyfajta egyensúlytalanság kezdene kialakulni a mai édesanyáknál, ami irracionális elvárásokkal társul.

Nem mindegy ugyanis, hogy sokat foglalkozunk-e a gyerekkel, vagy a gyerek sokat foglalkoztat minket. A kettő látszólag nagyon hasonlít, mégsem ugyanaz! A mai anyukák (legyen szó akár már idősebb gyerekek szüleiről) főleg egymással szemben támasztanak óriási elvárásokat. Rengeteg foglalkozásra járnak a gyerekekkel, és emellett otthon is alapelvárás, hogy a gyerek legyen középpontban, hogy folyamatosan játszani kell vele, és lesni az igényeit. Nem kérdés, hogy a gyerekek ezt kihasználják - érthető, hogy minden gyermek igyekszik kihasználni, kimaxolni és kitolni a lehetőségének határait.

A mai anyáknak alig jut ideje a háztartásra, a munkára, vagy szabadidős tevékenységekre, hiszen szinte önzőnek bélyegzik egymást - és persze saját magukat, ha nem a gyerekekkel foglalkoznak egész nap. A rohanó életmód mellett a gyermekpszichológusok sokáig igyekeztek hangsúlyozni a gyermekkel való foglalkozás fontosságát. A szülők manapság igyekeznek jó anyukák és jó apukák lenni, és egyfajta versenyzésbe kezdtek: ki foglalkozik többet a gyerekkel, kinek jár előbb, kinek tud több mondókát, idegen szót, stb-stb.

A gyermek nyilvánvalóan élvezi, hogy a figyelem középpontjában van, hiszen ez az éltetőeleme, az akkumulátora. De akkor mégis mi hátránya lehet a  túlfoglalkozásnak?

• A gyermek nem tanul önállóságot. Ha az édesanya folyamatosan rendelkezésre áll, akkor később nehézségként élheti meg, ha önállóan, segítség nélkül kell megtennie dolgokat, és nehezebben tanul meg egyedül játszani.
• Az édesanya energiaraktárait teljesen kimerítheti ez a helyzet, amiben teljesen odaadja magát a gyereknek. Ilyen esetekben gyakori, hogy az anya kimerültebb, fáradtabb, ez pedig könnyen a párkapcsolat, házasság rovására megy, nem is beszélve persze az édesanya egészségéről.
• A gyerek csak látszólag kap több minőségi időt ebben a formában. A kimerült, fáradt, ugráltatott édesanya, ha meg is teszi a gyermeknek, amit kér, valószínűbb, hogy azt kevesebb lelkesedéssel és energiával viszi véghez. A gyerekek ezeket pedig mind igen jól megérzik - és annál többet követelhetnek, igazibb, valódibb figyelmet.
• Erős önbizalomvesztéssel járhat ez a szituáció az anya számára. Látszólag örömet nyújthat neki, hogy a gyermeknek szüksége van rá, hosszú távon azonban nem tesz jót az önértékelésnek egy kis lény kiszolgálójának lenni, még akkor sem, ha az az imádott gyermekünk. Ebben a formában a saját igényeink jelentősen háttérbe szorulnak, aminek persze következménye van az önelfogadás terén.
• Nagyobb törést, élesebb váltást jelenthet a gyermeknek az óvoda, iskola, vagy a szülő munkába állása, amikor logikusan kevesebb idő és figyelem jut neki. Persze megtörténhet ennek az ellenkezője is: a gyerek sok odafigyelést igényelt, mégis fellélegzik, amikor már a kortársaival játszhat, és az anyából és békésebb, kiegyensúlyozottabb energia áramlik.

No de mi az, amit tehetünk, és hogyan találjuk meg az egészséges egyensúlyt? Merjünk egy picit önzőek lenni! Tegyük túl magunkat a társadalmi elvárásokon, azon, hogy ki mit szól, és bátran fordítsunk időt önmagunkra, vagy az egyéb teendőinkre. Igaz ez az otthon töltött időre is: a gyermeket meg lehet tanítani arra, hogy elfoglalja magát, és önállóan is tudjon játszani, de természetesen minél előbb, annál könnyebb. Ne feledjük, mielőtt rossz anyának érezzük magunkat: lehet, hogy a látszólagos "önzőségünk" - amit pontos szóval inkább önérvényesítésnek kellene nevezni! életrevalóbb, önállóbb és talpraesetebb gyereket nevel.