1. Még mielőtt megszületne a gyermek, már eldöntöd, hogy melyik nevelési stílust fogod követni, és mindenkinek elmondod, mennyire tökéletesen fogod alkalmazni
Egyenes út a csalódás felé. Az ötlet, hogy azelőtt meghozd a nevelésről a döntést, mielőtt megismernéd a gyermekedet, a személyiségét, eleve kudarcra ítéltetett. Például az anya, aki elhatározza, hogy csak és kizárólag szoptatni fog a gyerek egyéves koráig, kaphat olyan csecsemőt, aki egyáltalán nem hajlandó a mell közelébe sem menni. Előbb ismerkedj meg a gyerekeddel, mielőtt kiválasztod a neki való nevelést. De az a legjobb, ha egyáltalán nem választasz stílust és nem követsz semmit, csak a saját megérzéseidet.

2. Nem hagyod, hogy a gyerek játsszon és felfedezze a világot
A gyerekek a játékon keresztül tanulnak, és a játékba beletartozik az is, hogy hibáznak, megküzdenek a céljaikért, és néha még púpot is szereznek a fejükre. Ha folyamatosan a nyomában vagy és korrigálod a döntéseit, lépéseit, akkor csak félni fog az új dolgok kipróbálásától, és nem tanulja meg, hogyan javítsa ki a hibáit és hogyan nyugtassa meg magát.

3. Zavarodban máshogy reagálsz, mint ahogy az adott szituáció igazából megkívánná
Otthon hagyod, hogy a gyerek meztelenül rohangáljon, mert a legutóbbi trend szerint így kell szobatisztaságra nevelni, de ha lekapja a nadrágját az üzlet közepén, mert pisilnie kell, akkor zavarba jössz és rászólsz, hogy nehogy mások megszóljanak a viselkedése miatt. Ezzel pedig összezavarod őt, különféle üzeneteket küldesz neki, mert ami otthon még helyes volt, az máshol helytelen.
Egy ilyen helyzetben ahelyett, hogy zavarba jönnél, inkább úgy reagálj, mint otthon: „Pisilned kell? Menjünk vécére.” Közben pedig emlékeztesd, hogy legközelebb nyugodtan jelezheti szavakkal is, hogy vécére akar menni. Minden körülötted lévő szülő meg fogja érteni a szituációt. Ha pedig mégsem értik meg, és csúnyán néznek… kit érdekel? Szerintem mindannyian tudnánk zavarba ejtő sztorikat mesélni a gyerekeinkről.

4. A gyereket hibáztatod a saját reakciódért
„Miért viselkedsz így, hogy a végén kiabálnom kell veled? Olyan jó napunk volt, amíg el nem rontottad.” Ezzel arra tanítod a gyereket, hogy másokat hibáztasson a saját cselekedeteiért és ne vállaljon felelősséget a tetteiért. Egy kétéves tényleg lehet felelős azért, mert te úgy döntesz, hogy kiabálással oldod meg a helyzetet? Lehet egy totyogót hibáztatni, hogy az összes vidámságot elűzte az életedből aznapra? Vállald fel a döntéseidet és szülőként reagálj: „Azért kiabálok, mert ideges vagyok.”