Add meg a módját!
Mivel mindig rohanunk, megpróbáljuk egyszerűen megoldani a dolgokat. Odakiáltunk a gyereknek a lakás másik feléről, hogy fejezd be a játékot és gyere ebédelni, persze ő nem reagál és akkor újra elmondjuk újra meg újra, egyre ingerültebben. Pedig néha csak oda kéne menni hozzá, megkérdezni mit csinál, váltani vele pár szót és máris kizökkenne, velünk jönne. Néha az is elég, ha csak a vállára teszed a kezed és kedvesen hozzászólsz.

Mondja el ő!
Ha valamit megbeszéltek, megkéred rá, úgy gondolod fontos, akkor nem elég, ha a végén csak beleegyezik abba, hogy oké, mostantól így csinálom. Hatásosabb, ha megkéred rá, mondja el, mi volt a probléma, miért szóltál rá, mi a gond a viselkedésével SZERINTE. És kérd meg arra is, mondja el, mi lenne a megoldás, mit kéne legközelebb másként tennie.

Még beszélni nem tudó kisebbeknél sokat segít, ha bábozással, rajzolással, gyurmázással fejezheti ki az érzelmeit, mesébe szőve mondod el neki a problémás helyzeteket és mutatod meg, mit kéne egy-egy helyzetben tennie. Ezt soha ne olyankor csináld, amikor éppen tart a konfliktus és ne is közvetlenül utána. Máskor, amikor éppen ő is kipihent, játékos kedvében van, akkor kezdeményezz olyan mesélős, játékos helyzeteket, amikbe beleszövöd ezeket a témákat is!

Az erő, az izomból történő ráerőltetés látszólag célravezető, hosszú távon azonban az lenne a cél, hogy a gyerekben kialakuljon a belső késztetés arra, hogy együttműködjön másokkal, meglássa mások szempontjait és magától akarjon együttműködni, mert tudja, hogy ez közös érdeketek.