Jump to content

Mit tegyél, ha válogat a gyerek II.

2015. 09. 08. 11:17

Sajnos a mai gyerekek elég válogatósak, vagy legalábbis nagy részük nem eszik meg akármit. Ha a te gyereked is fujjog a zöldségekre vagy bármi egyébre, akkor a következő cikkünk neked is nagy segítség lehet.

A válogatós evés sajnos általában nemcsak az ételről szól. A téma szakértői szerint a válogatós gyerekek nagyon hasonló személyiségűek. Általában beszédesek, intelligensek, és erős kíváncsiság él bennük, hogy mindenre magyarázatot találjanak. Könnyen frusztrálttá, feldúlttá válnak, ingerlékenyek, és intenzív érzelmi életet élnek. Az ilyen személyiségjegyekkel rendelkező gyerekek szüleinek azt javasolják, hogy 14 hónapos és 4 éves kor között ne erőltessék a gyerekekre az új ételeket.

Ebben a intervallumban ugyanis a teljesen természetes neofóbia jelenik meg a legtöbb gyereknél, azaz félnek az új ételektől. Ilyenkor a szülők rendszerint erőltetik az étkezéseknél az ételeket, amivel belekerülhetnek abba az ördögi körbe, ami az evéstől való szorongáshoz vezethet. Nem gondolunk bele, de azzal, hogy mindig mást akarunk adni neki enni, és rá akarjuk beszélni, hogy ne azt egye, amit szeret, azt az üzenetet közvetíthetjük, hogy nincs rendben vele valami. Alacsony önértékelés és a későbbiekben depresszív gondolatok is társulhatnak így az étkezésekhez. Fontos, hogy csökkentsük a stresszt az evés körül, ne fektessünk annyi energiát abba, hogy mit és mennyit eszik a gyerek, próbáljuk meg, hogy inkább pozitív légkört alakítsunk ki az asztalnál.

A következő jelek és tünetek segítenek eldönteni, hogy mikor van szükség orvosi segítségre:

  • 15 hónaposan nem rág az őrlőfogaival.
  • A növekedése elmarad a korától.
  • Gyakran undorodik az evéstől, vagy öklendezik, hány az ételtől.
  • Gyakran sír, zaklatottá válik az ételtől, rosszul érzi magát evés után.
  • Nem képes részt venni a többi gyerekkel közös étkezésben.
  • Az étkezési zavara az egész családra hatással van, inkább nem esznek vele egy asztalnál.
  • Extrém sok figyelmet igényel az etetése.

Elég gyakori jelenség, hogy amikor válogatós a gyerek, akkor kiderül, hogy a szülőknél kell keresni a zavar forrását. Sokszor maguk a szülők küzdenek étkezési zavarral, depresszióval, szorongással, kényszerbetegséggel vagy élnek anyagi függőségben a másiktól. Mindez eredményezheti a gyermek étkezési zavarát. Jó indítás a gyerek viselkedésének felderítésében, ha előbb magunkat és a párkapcsolatunkat vizsgáljuk meg. De az is előfordulhat, hogy azért válogatós a gyermek, mert túlságosan érzékeny szagokra, látványra, állagra.