Jump to content

Nem a cukortól pörögnek fel a gyerekek

2015. 07. 18. 09:23

Sok szülő úgy hiszi, hogy a gyerekek a cukortúladagolástól pörögnek fel és lesznek hiperaktívak egy gyerekzsúron. A szakemberek azonban azt állítják, nem létezik a „cukortúladagolás” jelensége.

Brit tudósok azt állítják, a gyerekek nem a sok elfogyasztott édességtől lesznek hiperaktívak –ahogyan azt az édesanyák és édesapák gondolják.

Virgoncságuknak az az oka, hogy örülnek, amiért végre gyerektársaságban lehetnek és emiatt kicsit jobban elengedik magukat. Ám mivel a szülők úgy gondolják, a hangos, idétlen vislekedést a cukortúladagolás váltja ki, igyekeznek szigorú határok közé szorítani a csemeték csokoládéfogyasztását, amivel azonban csak súlyosbítják a tüneteket. A terített asztal mellett hancúrozó gyerekeket ugyanis csak frusztráltá teszi, ha nem fogyaszthatnak a kínált finom falatokból igény szerint.

David Benton professzor a Swansea egyetemről határozottan állítja, hogy a cukortól nem lesznek hiperaktívak a gyerekek.

-Számos kísérletet végeztem, mely során glükózt adtam többszáz embernek. Egészen biztos vagyok benne, hogy a cukor önmagában nem tesz energikusabbá senkit.

Benton professzor arról is meg van győződve, hogy az az állítás is hamis, miszerint a cukor ugyanúgy függőséget okoz, mint a kokain.

Ennek ellenére természetesen nem kell megnyugodva cukros üdítőkkel és egyébb hízlaló nyalánkságokkal tovább tömni a csemetéket, hiszen a gyerekkori elhízás már így is egyre fokozódó problémát jelent világszerte.

(Kép: Logan Brumm)