Jump to content

Az apák agya is fejlődik gyermekük születése után

2015. 07. 18. 18:33

Nem igaz az a feltevés, hogy a nők sokkal jobban értenek a gyerekneveléshez, mint a férfiak! Ha az apa is sok időt tölt újszülött kisbabája társaságában, az agya ugyanolyan mértékben fejlődik, mint ahogy az az édesanyáknál tapasztalható, állítják kutatók.

Mindenki életében nagy változást hoz egy újszülött érkezése, ami a friss szülők agyának fejlődéséből is világosan látszik. Persze ehhez a pozitív fejlődéshez szükség van rá, hogy elég időt töltsenek el a kisbaba társaságában, állítják szakemberek.

A Yale egyetem kutatói megállapították ugyanis, hogy azoknak az apukáknak, akik kiveszik a részüket a kisbaba körüli tevékenységekből, annak minden boldogságával és nehézségével együtt, hasonló változáson mennek keresztül, mint az édesanyák. Mindkét szülő szürkeállománya megnő, legfőképpen azokon a területeken, amely az érzelmi kapcsolódásért, a babák szükségleteinek ’leolvasásáért’, illetve azért a készségért felelős, melynek segítségével képessé válunk egyszerre több feladatot is elvégezni párhuzamosan.

A kutatók azt remélik, eredményeik kielemzésével végre megállapíthatják, melyek azok az agyi területek, amelyek kiemelkedően fontosak a szülő-gyerek kötődés korai szakaszában, illetve hogy mely tényezőknek vannak hosszú távú pozitív hatásai a csemetékre.

A kutatás során tizenhat egyetemi végzettségű édesapa agyát vizsgálták meg, először a gyermekük születését követő második és negyedik hétben, majd két-három hónappal később. A második vizsgálatra az agyuk négy területén is tapasztalható volt a szürkeállomány megnövekedése, köztük a gyors és komplex döntéshozatalért, illetve az érzelmi kötődésért felelős területeken is.

-Ez a korai apa-újszülött kapcsolódás és érzelmi kötődés lesz az alapja a férfiak és gyermekeik viszonyának, amelynek hosszú távú hatása van többek között a gyermek kognitív készségeire és társadalmi beilleszkedésére is. –foglalták össze a kutatók a kísérlet eredményeit.

A Yale-en végzett kutatás csak megerősíti azon korábbi vizsgálatok eredményét, melyek megállapították, a csemetéikkel sok időt együtt töltő férfiak sokkal érzékenyebben reagálnak a gyermekeik sírására és igényeire.

(Kép: fineartamerica.com)