Jump to content

Dugulás ellen

2019. 11. 19. 19:00

A szülők folyton aggódhatnak gyermekük miatt. Az éppen betegségben szenvedő gyermek pedig kihathat a család életére is.

Senki sem szereti gyermekét betegen látni, de a közösségbe való járás miatt gyakoribb lehet elkapni néhány fertőző betegséget. A megfázásos, influenza jellegű betegség egyik kellemetlen tünete az orrfolyás, az orrdugulás lehet.

Felnőttként is idegesítő és kellemetlen, de a kicsi gyerekek nyűgösebbé válhatnak. A szülők nem véletlenül ragaszkodnak ahhoz, hogy a babák, kisgyermekek orrjárata tiszta legyen. Az éjszakák nyugodtságára, de még a nappalokra is hatással van az, hogy gyermek kap-e levegőt az orrán keresztül.

Az immunrendszer védelmi rendszere fokozatosan alakul ki, és az első években gyakran lesz náthás a gyerkőc, felső légúti megbetegedés. Az orrdugulás járulékos következmény lehet, amelyet mindenképp el szeretne a szülő távolítani gyermeke orrából, mert a váladékban megmaradó kórokozók további bajokat okozhatnak. Az orrüregben maradó váladék ráadásul nehezíti a levegővételt így veszélyezteti a nyugodt alvást is, de még befolyásolhatja az evést is, hiszen a babák orrukon veszik a levegőt, és szoptatás közben, dugult orral ez nehéz.

Az orrüregben pangó orrváladékot tehát a szabad légzés miatt, valamint a további fertőzés elkerülése érdekében érdemes eltakarítani. Ehhez a leggyorsabb és leghatékonyabb eszköz az orrszívó porszívó. A porszívó hangja ugyan nagyon hangos, de még így is ez a legkíméletesebb a baba számára. A kézi, összenyomható, a vákuum által működő orrszívó nem elég hatékonyságú.

Mivel éppen az a cél, hogy az orrszívás gyors, a lehető legjobb és leggyorsabb legyen, így marad a porszívóval működő. A porszívónak nincs akkora szívóereje, hogy kárt tegyen a baba orrában, koponyájában, így bátran használható akkor is, ha a baba ellenkezik. A cél szentesíti az eszközt, vagyis a gyógyulás érdekében nemcsak az orrszívó porszívó a megoldás, hanem az orrspray használata is. Természetesen az életkornak megfelelő terméket szabad megvásárolni és használni, de az orrspray permet segít az orrnyálkahártya duzzanatát csökkenteni, így újból szabad és tiszta lesz az orrjárat.

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pixabay.com)