Jump to content

Autizmusban érintett családokat segítő modellprogram indul

2018. 09. 17. 11:46

Autizmusban érintett családokat segítő modellprogramba segítők és velük együtt családok jelentkezését várja az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ).

A szervezet pénteki, az MTI-hez eljuttatott felhívásában felsorolta a segítők és a családok feladatait és a programba bekapcsolódásuk feltételeit. Előbbieknél közölték: a segítők részt vesznek egy képzésen, otthoni támogatást nyújtanak egy 14 évesnél idősebb, autizmussal élő embernek az otthonában december 31-ig.

A családoknál feltétel, hogy a család egyik tagja 14 évesnél idősebb, autizmussal élő legyen. A család feladata otthonában fogadni a segítőt, hogy az támogatást nyújtson az autizmussal élő családtagnak az év végéig.

Közölték: a segítő és a család egymással egyeztetve, de külön űrlapon és adatkezelési nyilatkozattal tud jelentkezni. Húsz segítő és ugyanennyi család részvételére van lehetőség.

Jelezték azt is: a modellprogram az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága és az AOSZ közötti támogatási szerződés alapján valósul meg. A felhívás mellékletében ismertették: a programban olyan szolgáltatást modelleznek, amelyben autizmus alapismeretekkel rendelkező segítők otthoni, napközbeni támogatást biztosítanak a családban élő, 14 évesnél idősebb autista embereknek, amikor erre a hozzátartozó elfoglaltsága miatt szükség van. A modellprogramot az Emmi 2,5 millió forinttal támogatja.

A részletek megtalálhatók az AOSZ weboldalán, a http://aosz.hu/felhivas-autizmusban-erintett-csaladokat-segito-modellprogram/ címen.

(Forrás: MTI | kép: anyamborogass.cafeblog.hu)