Jump to content

Áttörés az autizmusban szülői szemmel

2018. 03. 12. 10:41

Katona Judit fiánál kétéves korában jelentkeztek először az autizmus jegyei, onnantól egyre nagyobbra gömbölyödött a pánik az otthonukban. Végül a magyar fejlesztésű Stabil Pont Technológia jelentett megoldást a problémáikra, és mára élmény együtt lennie a gyermekével.

Egy édesanya néhány éve hatalmas bújócskába csökkent, amikor Mátyás fia kétévesen „elbújt”. Az igazi énjét nem találta, hiába kereste neurológusnál, pszichiáternél és az autizmus kezelésére létrehozott más intézményekben.

Katona Judit és szeretett gyermeke egyedül maradtak a félelmeikre, ketten, bezárva. Innen kellett elindulniuk és meghozni egy döntést.

„Nagy levegőt vettünk, kikapartam magunkat a nyugtatós ajánlatok lavinája alól és körülnéztem, milyen lehetőségeink vannak. Ekkor bukkantam rá a Stabil Pont Technológiára. Nehezen indult az ügy: amikor elindultunk a tréningre Budapestre, vissza kellett fordulnunk, mert a fiam kitépte a hajam, véresre karmolt, mart és harapott. Nem bírt megnyugodni, én kétségbeestem. De valahogy csak eljutottunk Tóth Zoltánhoz, a módszer kitalálójához” – mesélte a szülő.

Az autizmus okával és kialakulásával kapcsolatos felismeréseket Tóth Zoltán és Krisztin Fruzsina kutatócsapata hozta felszínre a 2014-ben kifejlesztett Stabil Pont Technológiával, akik először mondták ki hogy az autizmus egy pánik speciális állapota, illetve egy új fogalmat is elindítottak az OUTizm néven, azaz ki a pánikból.

A tréning hétről hétre egyre jobban alakult, három hónap elteltével pedig egyenesen gyönyörűvé vált. Az anyuka megtanult a fia arca mögé látni és elsajátította azt a felfogást, ami szükséges volt gyermeke felépüléséhez.

Mint fogalmazott, mindig hitt benne, hogy a fia nem autista, hogy a helyzet csak egy állapot és hogy lesz valami, ami kiugrasztja ebből. A csoda megtörtént.

„Megmutatták a fiamnak és nekem, mi az, amitől élhető az itteni lét. Olyan könnyű elfelejteni azokat a kínzó hónapokat, amikor nem beszélt, reggeltől estig dührohama volt és megtépázott engem. A fiam autista, mondták sokszor, én viszont másban hittem” – tette hozzá.

Az anyuka már nem sír semmin, gyermeke már nem bántalmazza őt. Mostanra rá tudja őt bízni a szüleire minden gond nélkül, amennyiben szükséges. Otthon nyugalom van, a nő újra tud edzésre járni és baráti programokra mehet.

Judit átgondolta, mi a célja, és arra jutott, hogy a fia vele nőjön fel, hogy megtanulja az önállóságot és boldog legyen. Mátyás megérezte, milyen jól lenni és ezért azóta szorgalmasan küzd is.

„Beindult a beszédkezdeménye, folyamatosan karattyol, próbálja formálni a szavakat és van, amit ki is mond. Ez előtte sírásban és az üvöltésben fejeződött ki. Megnőtt a logikája, a mérlegelő képessége. Korábban szinte csak bundáskenyeret evett, most egyre több mindent fogad el ételként. Egyre több olyan jelet mutat, ami megfelel egy korának megfelelő normális állapothoz. Mindezt 20 alkalom után a Stabil Pont Technológiának köszönhetően” – mondta felszabadultan az édesanya.

Judit büszkén és lelkesedve vállalja az OUTizm szülői közösségének vezetését, ahol sok hasonló tapasztalattal rendelkező szülő fog össze. A közösséget az Egyenlítő egészségügyi és oktatási alapítvány segíti az útján. A szülők egyöntetűen vallják, hogy hatékony és gyors segítségre lesz szükség a jövőben, hogy hatalmas terhet vegyenek le családok ezreinek válláról.

„Ez a küldetés ma elsőrendű és az egész világot érinti. Azt hiszem, valami elindult. Viszont a legfontosabb, hogy mára élmény a fiammal együtt lenni. A cél eredmény nélkül illúzió. Senki ne adja fel soha!” – üzente sorstársainak.

(Forrás: babasoldal.hu)