Számtalan vicc született már a kívánós kismamákról, sok történet kering férjekről, akik az éjszaka közepén indulnak vadászatra, mert a terhes feleség épp fagyasztott meggyet kíván csípős kínai levessel.
Hazudunk néha a gyerekeinknek, és azt is tudjuk, hogy egy ponton a gyerekek is hazudnak nekünk. Kiderült, hogy ez nem is olyan nagy baj, sőt olyan természetes a hazugság, mint
A mai tudatos anyukák már a várandósság ideje alatt célzottan erősítik a szervezetüket vitaminokkal, ügyelnek arra, hogy a baba vegyszermentes háztartásba szülessen, és a hozzátáplálás kezdetén is nagy gonddal, bioösszetevőkből
Az első és legfontosabb feladatunk a gyerekeinkkel az, hogy feltétel nélkül szeressük őket. Ezzel tehetjük a legtöbbet azért, hogy szeressék saját magukat.
A Torontói Egyetem és a Torontói Gyermekkórház kutatói dolgozatot készítettek, amelyben beszámolnak kutatási eredményeikről. Úgy találták, a kicsik minél több időt töltenek a kis képernyős eszközökkel játszva, annál nagyobb a